Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor egy történelmi törpe

D MTZ20200301005
2022.10.04. 11:26
A Demokratikus Koalíció elnöke „Törpe” címmel írt Facebook-bejegyzést Orbán Viktorról. Gyurcsány Ferenc szerint a kormányfő „pár forintért eladná” a magyar nemzet lelkét.

A Törpe nem törpeállamot vezet. Úgy két-három százalék az egészhez képest. Ez nem kevés. Vannak kisebbek és nagyobbak is. A Törpe pipiskedik, ágaskodik, mióta csak van. Nem szeret törpe lenni. Sejtem, lehetnek fiatalkori becsípődései is. Csak gondolom. Nagy hang, kis képesség. Egyelőre több a kudarc, mint a valóságos győzelem

– így bocsátkozott fejtegetésbe Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán.

A parlament őszi ülésszakának első napján Orbán Viktor többek között azt mondta napirend előtti felszólalásában, hogy „az energia területén mi, Európa törpék vagyunk”, Oroszország pedig óriás.

Most látok először olyat, hogy a törpe vet ki szankciót egy óriásra

– tette hozzá a kormányfő.

Gyurcsány Ferenc erre utalva azt írta:

„Most azt mondja a Törpe, rosszalva Európa Oroszország elleni szankcióit, hogy olyat még nem látott a világ, hogy egy törpe szankciót hirdessen egy óriással szemben. Mondja ezt a Törpe, aki egy évtizede megy szembe saját, országánál egyébként ötvenszer nagyobb közösségével. Úgy olvasom, a tudathasadás gyógyítható. A kóros hazudozás is.”

Ezt követően a DK elnöke kifejtette:

„Az Európai Unió gazdasági ereje legalább ötszöröse az oroszországinak. A NATO legalább tizenkétszer többet költ katonai kiadásokra, mint Oroszország, az előbbi hadseregének létszáma négyszer nagyobb, mint Oroszországé. Mi előbb-utóbb megoldjuk energiagondjainkat. Mi tudunk venni. Lehet, hogy drágábban. Oroszország nem fog tudni eladni. Sehogy. Talán már ennyiből is látszik, hogy ki a törpe és ki az óriás. Oroszország egyetlen tekintetben van versenyben az Egyesült Államokkal, ez a nukleáris erő. Minden másban fényévekre van az USA-tól és a »kollektív Nyugattól«.”

Gyurcsány Ferenc szerencsétlen törpének nevezve Orbán Viktort, a kormányfőről azt is írta Vlagyimir Putyin orosz elnökre utalva: „mentegeti a gyilkost, és azért érvel, hogy ne büntessük őt és országát emberek ezreinek haláláért”. Majd így folytatta:

„Nem tudom, annak idején mennyibe került a francia államnak a nyaktiló, a guillotine megépítése, felállítása, a hóhér díja. Nem tudom, hány souval lett volna olcsóbb a vekni, ha az állam lemond a büntetés fejmetsző eszközéről. De azt látom, hogy a rongy magyar kormányfő pár forintért eladná a magyar nemzet lelkét, a szomszédos Ukrajna becsületét, épségét. Rongy ember. Piszkos. Történelmi Törpe. Meg egyébként is.”

Az őszi ülésszak első napján, az ellenzéki pártok frakcióvezetőinek parlamenti felszólalására válaszolva Orbán Viktor kijelentette:

Ha már Gyurcsány miniszterelnök úr szóba hozta, hogy ki a rongy ember, akkor esetleg fordulhatna e tekintetben a Jobbik mostani elnökéhez is, ha a rongyemberséget azzal hozzuk összefüggésbe, hogy ki milyen oroszpolitikát folytat.

Lukács Lászlónak, a Jobbik frakcióvezetőjének Orbán Viktor azt is mondta: nincs meglepődve azon, hogy Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke nincs közöttük (európai parlamenti képviselőként nem tagja az Országgyűlésnek), „hiszen Donyeckben népszavazást tartanak, és amikor Oroszországban népszavazást tartanak az elcsatolt területekről, mint a Krímben, akkor ő ott szokott lenni, hogy felügyelje a választásokat. Így volt az a Krím esetében is. Biztos most is ott van; sok sikert kívánunk neki!” – tette hozzá a kormányfő.

A jobbikos politikus 2014-ben Donyeckben volt választási megfigyelő, erről júliusban az Indexnek azt mondta, hogy „túlfutás és felelőtlenség volt”.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc 2020. március 1-jén. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)