Egy fitneszmodellt késeltek meg Nyírteleken, életveszélyes állapotban van

IMG 4017 0
2022.10.02. 08:51 Módosítva: 2022.10.02. 09:18
Egy fitneszmodell sérült meg súlyosan abban a késelésben, amely pénteken történt Nyírteleken. A Tények szerint a férfit azóta őrizetbe vették és emberöléssel gyanúsítják, miközben a nőt még mindig életveszélyes állapotban kezelik.

Az esetről még pénteken számolt be a rendőrség. Közlésük szerint az asszonyt eszméletlenül, súlyos sérülésekkel szállították kórházba, és az esethez a Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársait is riadóztatták.

Nemrég a Tények készített riportot a helyszínen, amelyből kiderült: a nőt – aki egy ismert fitneszmodell, kisgyermekes anyuka –

még mindig életveszélyes állapotban kezelik a kórházban.

A műsorban megszólalt az a szomszéd is, akitől a megkéselt áldozat segítséget kért. Elmondása szerint a férfi és a nő azután vesztek össze, hogy az asszony a közös, másfél éves gyermeküket el akarta vinni a férjétől. A veszekedés közben a férj több helyen megszúrta, megvágta a nőt, elsősorban a mellkasán és a nyakát, ugyanis – a gyanú szerint – el akarta vágni a torkát. 

Össze volt szurkálva, tiszta vér volt a ruhája, minden

– mondta erről a nőnek segítő szomszéd.

Állítása szerint a férfi a késelés után önmagában is kárt tett. „A srác megvágta az ereit, elvitte a mentő, de már akkor mondta az egyik rendőr, hogy nem komoly – fogalmazott.  Hozzátette azt is: a pár kislányának szerencsére semmi baja nem esett (a Tények szerint a gyermek most a nagyszüleinél van). 

A rendőrség a férfit őrizetbe vette, és emberölés bűntett kísérletével gyanúsítják, ugyanis a szúrásokból arra lehet következtetni, hogy meg akarta ölni a nőt – ezt mondta a Tényeknek a történtekről Szilágyi László, a megyei főügyészség sajtószóvivője.

(Borítókép: police.hu)