Meghalt Kobold Tamás

2022.10.02. 18:16

„Isten nyugosztaljon, Polgármester úr!” – így búcsúzott Veres Pál, Miskolc polgármestere hivatalos Facebook-oldalán Kobold Tamástól.

Kobold Tamás 1953-ban született Miskolcon. A család várossal való kapcsolata igen régi keletű, hiszen anyai ágon a Felvidékről bevándorolt dédszülei ott telepedtek le a XIX. század második felében a Vasgyár létrehozásakor.

Általános és középiskolai tanulmányait is Miskolcon végezte, majd érettségije után a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karán szerzett diplomát. Miskolcra, a Lenin Kohászati Művekhez 1975-ben tért vissza annak ellenére, hogy a karriert elsősorban a budapesti külkereskedelmi vállalatok jelenthették volna számára. Később a Diósgyőri Gépgyárban helyezkedett el kereskedelmi mérnökként. 

Az akkoriban alakult KDNP 1990-ben indítani szerette volna az országgyűlési választásokon, de ő inkább az önkormányzatot választotta, ahol képviselő, később a város alpolgármestere lett. Miskolc polgármesterévé 1994-ben választották meg, majd 1998-ben ismét elnyerte a választók bizalmát, és nyolc évig vezette a várost. A közélettől sosem vonult vissza teljesen. Aktív maradt közügyekben, és rendszeresen hallatta a hangját fontos társadalmi kérdésekben. 

Szerettem és szeretem. A tisztességes és becsületes munka megtapasztalt élménye, az emberré válásomat alakító, körülöttem élő mindennapok példaképeinek igyekezete köt engem ehhez a városhoz elválaszthatatlanul

– vallotta Miskolcról korábban Kobold Tamás.

Pótolhatatlan veszteség

„Most kaptam a hírt, hogy Kobold Tamás 69 évesen távozott közülünk” – írta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere vasárnap délután hivatalos Facebook-oldalán. A politikus felidézi, hogy Kobold Tamás 1994 és 2002 között még a KDNP színeiben volt Miskolc város polgármestere, majd az elmúlt években keresztény hite és politikai meggyőződése a kormány „bátor, határozott kritikusává tette”.

Éppen közös katolikus hitünk és jobboldali konzervativizmusunk okán állt mellém egy évvel ezelőtt, még az előválasztás idején, majd mindvégig támogatott a kampány alatt, csatlakozva a miskolci Kossuth-körhöz és belépve a Mindenki Magyarországa Mozgalomba is. Tanácsaiért, kiállásáért, támogatásáért mindörökké hálás leszek, a rászoruló emberek iránt tanúsított lehajló szeretetet hirdette mindhalálig

– fogalmazott Márki-Zay Péter.

Bejegyzésében a hódmezővásárhelyi polgármester részvétét fejezte ki Kobold Tamás családtagjai és barátai felé. Mint írja, mindannyiukat pótolhatatlan veszteség érte.