Gyurcsány Ferenc: Most megint kirúgtatok pár tanárt, micsoda rongyemberek vagytok

2022.10.02. 15:57
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke terjedelmes Facebook-bejegyzésben üzent a kormánynak a kirúgott tanárok ügyében, de előtte még egy kis kultúrát is csempészett írásába.

Gyurcsány Ferenc vasárnap reggeli Facebook-posztja elsőként azzal a sztereotípiával foglalkozik, hogy a gyerekek nem olvasnak. A DK politikusa szerint ez nem így van, csak nem a klasszikus műveket forgatják a fiatalok.

Mint azt több soron keresztül is taglalja, manapság már nem bevett szokás Antigoné és Kreon vitájáról beszélgetni, ahogy az sem elvárt, hogy valaki emlékezzen Polüneikész nevére.

Ezután rátért a tanárok helyzetére, amelyet igen röviden kommentált:

Most megint kirúgtatok pár tanárt. Valószínűleg jó embereket. Micsoda rongyemberek vagytok.

Végül egy filmajánlóval és egy Pink Floyd-dallal zárta sorait a DK politikusa.

Nézzétek meg a filmet! Esetleg hallgassátok meg ifjúságom egyik fent mutatott dalát is. Talán többet fogtok érteni a világból és felelősségetekből, mint ha csak leporoljátok nagymama kredencén az Orbán nevű csávó lassan sárguló fényképét.

Az előzmények

Amint arról korábban már beszámoltunk, a Kölcsey Ferenc Gimnázium egyik tanárát kirúgták, mert korábban többször is részt vett a pedagógusok polgári engedetlenségében. A pedagógust az egyik órájának elkezdése előtt nem sokkal hívta fel az igazgató, hogy menjen be az irodájába. Palya Tamás nem érzi korrektnek az eljárást, ezért bíróságra viszi az ügyet.

Miután rendkívüli felmentéssel kirúgták a Kölcsey Ferenc Gimnázium egyik tanárát, szeptember 30-án, péntek este 19 órára tüntetést szerveztek az iskola épülete elé. Az intézmény előtt diákok, szülők és tanárok tiltakoztak az elbocsátások ellen. Az Index helyszíni tudósítását ide kattintva tudja elolvasni.