Kövér László: Ez a háború nem a miénk, nem mi robbantottuk ki

2022.10.01. 17:37
Az országgyűlés elnöke október 1-jén, az idősek világnapján a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Érdekképviseleti Egyesületének 30. évfordulóján arról beszélt, hogy a kormánynak fontos, hogy megőrizzék a nyugdíjak vásárlóértékét.

Kövér László a pápai rendezvényen úgy fogalmazott, hogy a mai, háború által kialakított helyzetben kiemelten fontos, hogy az idősebb korosztály megossza élettapasztalatát, történelmi emlékeit a fiatalokkal, akiknek remélhetőleg nem kell átélniük háborús időszakot – idézte az MTI.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: köszönet jár az idősebb generációnak azért, hogy aktív korukban sokat tettek az országért a munkahelyükön és családjukban egyaránt. „Élettapasztalatuknál fogva sokszor tartották a lelket másokban” – tette hozzá.

Felidézte, hogy öt évvel ezelőtt, az egyesület fennállásának 25. évfordulóján még arról volt szó, hogy túl vagyunk egy mély gazdasági válságon, azóta azonban újabb krízishelyzetekkel kellett szembenézni. A koronavírus-járvány után a háború által okozott nehézségek árnyékolják be a mindennapokat.

Ez a háború nem a miénk, nem mi robbantottuk ki, és nincs ahhoz közünk, amiért zajlik. Valójában az orosz–ukrán háborúnak mélyebb okai vannak, nem csupán a két ország között zajlik, gazdasági következményei pedig mélyen érintik Magyarországot is

– mondta Kövér László.

A mai nap célja és üzenete azonban – kis időre félretéve a nehézségeket – az együttlét, a beszélgetés és a családi örömök megosztása a barátokkal, ismerősökkel – emelte ki. 

Az ENSZ 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjának.