Gyermekenként nyolcezer forintot kér egy budapesti elit gimnázium a tanárok pluszmunkájára

B RKL20160430012
2022.10.01. 12:24
Az iskola a Facebook-oldalán tette közzé, hogy azért kérnek a diákok szüleitől hozzájárulást pluszmunkájukért, hogy ne kényszerüljenek hivatásuk elhagyására megélhetési okokból, ahogy ezt már sokan megtették.

Mint írják, ugyan ellentétes az elveikkel, hogy az állam által biztosított oktatásért pénzt kérjenek, de most kényszerhelyzetbe kerültek.

A tanárok fizetése olyan alacsony, hogy több kollégájuknak megélhetési gondja van, ezért csak idén már a tanári gárdájuk 10 százaléka a hivatás elhagyására kényszerült.

Ezzel elindult a gimnázium szellemi amortizációja, ami a források csökkenésével a tanulási környezet amortizációját is eredményezi

– írták Facebook-oldalukon. Hozzáteszik: a pedagógusok többségének másodállásban kell dolgoznia, hogy fenn tudja tartani magát, ezért a heti 40 órán túl – ami magában foglalja a heti minimum 22 tanórát, az ügyeleteket, az adminisztrációt, a dolgozatjavításokat és a felkészülést – többet nem tudnak vállalni. 

2023. január 1-je után az ezenfelül végzett, munkaidőn túli tevékenységet, mint a kirándulások, színház- és múzeumlátogatások, próbaérettségire, nyelvvizsgára, versenyekre való felkészítés vagy a nyári táborok lebonyolítása, plusz anyagi támogatásért cserébe tudják vállalni. A szülőktől ezért diákokként havi 8, két gyermek esetében 12 ezer forint hozzájárulást kérnek. 

Ez az összeg csökkenhet, ha a következő 3 hónapban 50%-ot meghaladó béremelés lesz (min. 30% béremelés + 20% infláció). Megszűnhet, ha elérjük a diplomás átlagbérre vonatkozó 80%-os ajánlást, és megvalósul egy igazságos bérrendszer, valamint a működtetési költségek is megnyugtatóak lesznek 

– emelték ki. Azoktól, akiknek a havi 8 ezer forint megterhelő összeg, átmenetileg csökkentett befizetést is elfogad a gimnázium alapítványa. 

Több iskola küzd anyagi gondokkal

Mint ismert, még el sem kezdődött a fűtési szezon, de már most több iskola nehézségekkel találkozott. A gödöllői Török Ignác Gimnáziumban a beázások miatt fel kellett függeszteni az oktatást, az irodai eszközök, a konyha tönkrement, több millió forintba kerülhet a helyreállítás. A problémát az okozta, hogy a júliusban elkezdett felújítási munkálatokat tanévkezdésig nem sikerült befejezni, a tetőszerkezetet nem fedték le megfelelően, ezért az utóbbi időben lezúduló csapadék az épület belsejében is óriási károkat okozott. 

Két debreceni iskolát pedig összevontak a megemelkedett rezsiárak miatt, a Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum diákjai az Irinyi János Technikum épületében fognak tanulni. 

Több budapesti iskola kér hozzájárulást a szülőktől például a mosdók felújításához szükséges falfesték, tükör beszerzéséhez. Más fővárosi közoktatási intézményben papírra vagy faanyagra, csavarhúzóra van szükség, de több helyen fizikai segítséget is szívesen vesznek például parkettázáshoz vagy villanyszereléshez. Ugyan az iskolák fenntartása a tankerület feladata lenne, költségvetésükből mégsem jut az épületek felújítására, a karbantartók kifizetésére. A szülők függönycsipeszt és függönyöket is maguk vettek egyes épületekbe – gyűjtötte össze a Telex. A közoktatás összeomlóban van, a szülők és a tanárok maguk próbálják a vállukon tartva összetartani ezeket az épületeket

– nyilatkozta a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára, a Tanítanék-mozgalom tagja, Törley Katalin a Partizán péntek esti műsorában. 

A műsor másik vendége a gimnázium másik tanára volt, Paya Tamás, akit 2 kollégájával együtt a tanártüntetések miatt nemrég elbocsátottak. Saját Facebook-oldalán is értékelte a történteket.

Nem gondoltam volna, hogy az 52. születésnapom után 10 nappal véget ér a tanári pályafutásom 

– írta a menesztett pedagógus. 

De nagyon büszke voltam arra, hogy olyanok is szerették az óráimat, akik nem rajongtak a kémiáért. És aztán beleálltam olyan akciókba, amik miatt ma is tükörbe tudok nézni

– tette hozzá. Mint ismert, a diákok az elbocsátott pedagógusaik mellett a gimnázium elé tüntetést szerveztek szeptember 30-án. 

(Borítókép:  A Madách Imre Gimnázium épülete a főváros VII. kerületében a Barcsay utca 5. szám alatt 2016. április 30-án. Fotó: Róka László / MTI)