Figyelem, katonai helikopter vagy repülő zúghat el a feje fölött

2022.09.30. 12:59
A hétvégén több megyében is repülési feladatot hajtanak végre a honvédség vadászgépei – erről számolt be a honvedelem.hu. Mindeközben az is kiderült, hogy az ország középső részén, Siófok térségében a jövő hét hétfőtől kezdve egy többhetes nemzetközi hadgyakorlat miatt fognak megjelenni helikopterek.

A honvédség közleményében azt írták, hogy szombaton a nappali órákban Bács-Kiskun megye, Veszprém megye, Hajdú-Bihar megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térségében hajtanak végre repülési feladatokat a honvédség egységei,

és emiatt ezekben a térségekben „megnövekedett hanghatásra” kell számítani.

„A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát. Megértésüket ezúton is köszönjük!” – Írták a Honvédelmi Minisztérium által kiadott közleményben.

Ettől az akciótól függetlenül azonban lesz egy másik alkalom is, amikor katonai helikopterek szállnak majd fel. A siofok.hu szerint a siófoki önkormányzatot tájékoztatta a honvédség pápai légi bázisa arról, hogy október 3-a és 21-e között részt vesznek az Európai Védelmi Ügynökség által megszervezett nemzetközi helikopteres repülő harcászati gyakorlaton.

A többnemzeti harcászati gyakorlat a Magyar Honvédség helikopterszemélyzeteinek legmagasabb szintű harcászati képzését valósítja meg, illetve ennek keretében történik a helikopterharcászati oktatók képzése és kvalifikálása is

– írták, hozzátéve azt is, hogy a magyar és külföldi harcászati erők a gyakorlat keretében a siófok-kiliti repülőtéren üzemanyagtöltést hajtanak majd végre a nappali órákban.