Megrázó részleteket osztott meg az édesapa a forró buszban felejtett kislány tragédiájáról

2022.09.29. 07:03
„Felőröltek bennünket az elmúlt hónapok. Nem tudjuk, de szerintem nem is lehet feldolgozni a történteket” – nyilatkozta a Blikknek Rusvai Zoltán, aki idén nyáron veszítette el a kislányát. Inez Flóra órákat töltött egyedül a felforrósodott iskolabuszban, nem sokkal később pedig a debreceni kórház intenzív osztályán meghalt.

A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben, ami jelenleg a nyomozati szakaszban jár, a gyászoló család az orvosszakértői véleményre vár.

„Inezt reggel 7:30-kor vette fel a busz a településünkön, Tiszaderzsen, hogy elvigye az óvodába, Tomajmonostorára. A páromnak délelőtt 10 óra körül írt üzenetet az egyik óvónő, hogy a kislány nem érkezett meg. A mai napig nem értem, miért nem hívtak fel minket, két telefonszámot is megadtunk kapcsolattartásra” – elevenítette fel a szörnyű napot Zoltán.

Mint mondta, gyermekére a sofőr mögötti második sorban, az ablak mellett találtak rá.

Inez testhője 41,5 Celsius-fokos volt, amikor a mentők kísérletet tettek arra, hogy stabilizálják az állapotát.

„Felfoghatatlan az a szenvedés, amit átélhetett. Egy órán keresztül küzdöttek azért a mentők, hogy egyáltalán szállítható állapotba kerüljön, és mentőhelikopterrel el tudják vinni a debreceni kórházba” – tette hozzá az édesapa.

A kórházba szállítás után a kislány lélegeztetőgépre került, a tüdeje és a veséje is károsodott. A rá következő nap az agya is elkezdett roncsolódni. Az édesapa elmondása szerint lánya tudta, hogy az általános iskola után az óvoda következik, azelőtt is megáll a busz. Június 7-én azonban csak az iskola előtt állt meg a helyettesítő sofőr, majd beállt az önkormányzat melletti parkolóba.

„Valószínűleg Inez mindeközben türelmesen várt, mikor szállhat le a megszokott helyen. Annyi biztos, hogy azon a napon ő volt az egyetlen óvodás a buszon” – nyilatkozta a Blikknek Zoltán, aki hozzátette, senki sem kért bocsánatot tőle a történtek miatt.

„Nekünk csak Inez volt, nincsenek testvérei, és nem is lehetnek, mivel daganatos beteg vagyok. Az állapotom egyre csak romlik. De megígértem a kislányomnak a sírjánál, hogy igazságot szolgáltatunk neki” – tette hozzá a férfi.