Aranysakál elől menekülő kecskék garázdálkodtak az M2-esen

2022.09.27. 11:30
Megszökött kecskék jelentek meg múlt szombaton az M2-es autóúton, miután egy aranysakál végzett a gidáikkal. A megvadult állatokat végül egy betoncsőbe terelve fogták be, és egy állatsimogatóba szállították őket.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közösségi oldalán azt írja, hogy szeptember 24-én, szombaton bejelentést kaptak arról, hogy az M2-es autóúton kecskék próbálnak meg feljutni a pályára. Az értesítést követően a rendőrök, az újpesti állat- és természetvédelmi őrszolgálat munkatársai, valamint a dunakeszi mérnökség szakemberei is a helyszínre siettek.

Az intézkedők végül az egyik felüljáró oldalán találtak rá az állatokra. A Magyar Közút munkatársai is megpróbáltak segítséget nyújtani a megszökött kecskék befogásában, de az egyikük rájuk támadt, egy másik pedig azonnal felszaladt az úttestre. A rendőrök lezárták az útszakaszt, majd 

egy építési telken egy betoncsőbe terelték az állatokat, ahol befogták és elszállították őket a dunakeszi Barka Állatsimogatóba.

A kecskék időskorú gazdája is a helyszínen volt, aki igyekezett segíteni a mentésben, de inkább elküldték a helyszínről, mert segítő szándéka ellenére is inkább csak nehezítette a befogást.

A Magyar Közút értesülései szerint a kecskék több napja elszöktek gazdájuktól, és valószínűleg egy aranysakál elől menekülhettek el, ami megölte a gidáikat, és emiatt is bokrosodhattak meg.