Egy darabig biztosan nem tágítanak a záporok, zivatarok

2023.06.04. 16:32
Nem csak a vasárnapot kíséri kiadós csapadék. Az aktuális előrejelzések szerint a jövő hét első felében mindennap számolnunk kell záporokkal és zivatarokkal. A kimondottan nyárias idő még várat magára: sok helyen borongós lesz az idő, a hőmérséklet sehol sem fogja átlépni a 30 fokot, sőt kedden kifejezetten hűvös idő ígérkezik. Hétfőn az ország nagyobb részére figyelmeztetés van érvényben zivatarok miatt.

Eső, zápor és akár zivatar is gyakran előfordulhat nyugaton, északnyugaton, illetve helyenként északon is. Az ország többi részén naposabb idő kísérheti a vasárnapot.

A Dunántúlon élénk lehet az északkeleti szél. A csúcshőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, de a csapadékosabb északnyugati tájakon ennél hűvösebb lesz az idő az Időkép előrejelzése szerint.

Késő délután, este az Alpokaljára és a délnyugati, déli határvidékre már besodródhat egy-egy zivatar, majd az éjszaka folyamán a Dunántúl nyugati felén lehetnek alkalmasak a feltételek néhány cella kialakulásához.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint az esti viharokat intenzív csapadékhullás, kis méretű jég és szélerősödés is kísérheti.

Három vármegyére adtak ki 1-es fokozatú (citromsárga) figyelmeztetést:

  • Győr-Moson-Sopron
  • Vas,
  • Zala és
  • Somogy.
idő
Fotó: Országos Meteorológiai Szolgálat

Nem fenyeget kánikula jövő héten

Hétfőn a vasárnapinál ugyan melegebb idő várható, de az enyhébb légtömegek ismét bőséges csapadékot hozhatnak záporok, zivatarok formájában. A csúcshőmérséklet 22 és 30 fok között alakul.

Hétfőn az ország területének több mint felére van érvényben citromsárga figyelmeztetés zivatar, erős széllökések és esetleges jégeső miatt.

Kedden hűvösebb idő vár ránk, és már csak 19–25 fok között alakul a nappali hőmérséklet, mely északkeleten lesz a legalacsonyabb. A megnövekvő felhőzetből délnyugat felől többfelé számíthatunk majd esőre, záporokra, zivatarokra.

A hevesebb viharokat jégeső, felhőszakadás kísérheti, az élénk szél zivatarok környezetében akár viharossá fokozódhat. Északkeleten lesz a leghűvösebb.

Szerdán is maradnak a záporok, zivatarok, de visszatér a napsütés. Helyenként feltámadhat a szél. A legmagasabb hőmérséklet 21 és 27 fok között várható.

Az Időkép aktuális adatai szerint csütörtökön – Medárd napján – sem marad el a csapadék.