Aranyáron mérik a karácsony egyik legfontosabb kellékét

D MAR20161213004
2022.12.10. 08:57
Mélyen a zsebünkbe kell nyúlniuk azoknak, akik karácsonykor halászlevet szeretnénk enni, ugyanis közel 40 százalékkal emelkedett a hal piaci ára. A kereskedők ennek ellenére bizakodók, szerintük lesz elég hal az ünnepekre.

Aranyárban lesz karácsonykor a halászlé – állítják a szakemberek. A hal is drágult, de a hozzávalók ára is csaknem a duplájára nőtt tavaly óta. A halárak növekedéséhez hozzájárult a 121 éve nem látott aszály, ami miatt több tó teljesen kiszáradt.

Nemrég az Index is írt róla, hogy a legfrissebb inflációs adatok szerint nem biztos, hogy az üzemanyag-ársapka eltörlése lehet a legnagyobb bajunk, ugyanis 2022 novemberében a fogyasztói árak átlagosan 22,5 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit.

Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,8 százalékkal nőttek.  Ha az inflációs adatok mélyére ásunk, azt láthatjuk, hogy éves szinten az élelmiszerek ára 43,8 százalékkal emelkedett.

Hiába az áremelkedés, egyre többen keresik az élő halat 

A tavalyi évhez képest egy 30-40 százalékos áremelkedés jellemző a piacon 

– mondta az ATV Híradójának Kovács Gergely, a Hortobágyi Halgazdasági Zrt. kereskedelmi igazgatója.

A hét elején megkezdődött a karácsonyi halászlé-alapanyag értékesítése, az ünnepekhez közeledve egyre többen keresik az élő halat. Balkus Zoltán eladó a csatorna híradójának elárulta, az alaphalak és az alaplének valók, a ponty, a kárász és a keszeg mennek a legjobban, de a nemesebb halak közé tartozó harcsát is veszik.

Az általános drágulás miatt számítani lehetett rá, hogy a ponty ára is nő. A csatorna által megkérdezett vásárlók elmondása szerint már előre a megnövekedett árakkal kalkuláltak.

Egy kicsit drágább, mint tavaly volt, de ez minden évben be van kalkulálva a pénztárcánkba, hogy emelkednek az árak

– fogalmazott egyikük.

Idén a ponty kilója 2000 forint körül mozog, de akad olyan bioharcsa, amit 6000 forintért kínálnak kilónként.

(Borítókép: Marjai János / MTI)