Új közösségi tér született Óbudán a GOBUDA Mallban

Fókuszban az élményközpontúság és a fenntarthatóság, együtt a minőségi szolgáltatásokkal

2023.06.GoBuda-104
2024.03.21. 00:03
Alig két év leforgása alatt Óbuda egyik legkedveltebb találkozási és kereskedelmi pontjává vált a GOBUDA Mall. A harmadik kerület legnagyobb bevásárlóközpontja 2022 márciusában nyitotta meg kapuit, a vásárlók visszajelzései pedig megerősítik, hogy a családias, otthonos kereskedelmi központ ideális találkozási pontot kínál az észak-budai régióban és annak vonzáskörzetében élők számára. Nyári Margittal, a bevásárlóközpont igazgatójával beszélgettünk a második születésnapját ünneplő GOBUDA Mall első két évéről, a kihívásokról és a legújabb, vásárlási szokásokat érintő trendekről.

Éppen a Covid-járvány utáni lezárások végét követő időszakában, 2022 márciusában nyitotta meg a kapuit a GOBUDA Mall, de miben különbözik a főváros többi bevásárlóközpontjától?

Nyári Margit: Minden bevásárlóközpont egyedi tulajdonságokkal rendelkezik, amelyeket alapvetően három dolog határoz meg: a lokáció, a méret, valamint az elérhető üzletek és szolgáltatások összetétele. A WING fejlesztésében újjászületett GOBUDA Mall – a régi nevén EuroCenter – Óbuda szívében helyezkedik el, 25 ezer négyzetméteres bérbeadható területtel, ami közel 100 üzletet jelent a gyakorlatban és aminek 90%-a már bérbeadásra került.

A GOBUDA Mall esetében egy olyan bevásárlóközpontról beszélünk, ami Óbuda, az észak-budai régió és vonzáskörzetének lakói számára könnyen és gyorsan elérhető, találkozási, vásárlási és szórakozási lehetőséget biztosít. Plázánk újranyitása óta folyamatosan bővülő üzletkínálattal várja látogatóit: többek között vásárlóink rendelkezésére áll Interspar – amely 2023-ban elnyerte az Év Boltja elismerést – változatos szolgáltatások, bankok, éttermek, fitneszterem, mozi, színház és kaszinó, és számos üzlet, melyeknek a számát és kínálatát folyamatosan bővítjük. Mindez egy közlekedési csomópontban, regionális buszvégállomással, illetve fonódó villamos végállomással.

Ezzel együtt a létesítmény több mint egy bevásárlóközpont, külső és belső megújulásának célja az volt, hogy Óbuda kiemelt találkozási pontjává váljon, ahol a vásárlás igazi élménynek számít. Külön öröm számunkra, hogy a visszajelzések alapján ezt már elértük. A vásárlóink véleménye szerint a bevásárlóközpont kifejezetten barátságos, otthonos hangulatú, köszönhetően a természetes fénnyel megvilágított közösségi tereknek, ami ritkaságnak számít a hasonló létesítmények esetén. Kiemelt előny még, hogy vevőink mindent egy helyen intézhetnek el, legyen szó akár szabadidős tevékenységekről, bevásárlásról vagy ügyintézésről és tehetik mindezt egyszerűen, mivel a Gobuda méretei és kialakítása miatt nem kell órákat sétálni a folyosókon, minden könnyen és gyorsan elérhető.

Megtisztelő számunkra, hogy GOBUDA Mallt a szakma is elismeri: a tavalyi évben többek között a Best of the Best Hall of Fame Awards (HOF) rangos díjátadóján nemzetközi ingatlanpiaci szereplőket előzött meg, amely az Év legjobb kiskereskedelmi fejlesztésért járó díjat nyerte el.

A vásárlói visszajelzések alapján a GOBUDA Mall nagy alapterülete ellenére otthonos és családias hely. Hogyan sikerült ezt megvalósítani?

A GOBUDA Mall belső terei és mellékhelyiségei teljes egészében akadálymentesítettek, valamint a mozgáskorlátozottaknak, a fogyatékkal élőknek, illetve babakocsival érkezőknek speciális parkolóhelyeket is kialakítottunk az épület különböző parkolószintjein. A környezettudatosság és fenntarthatóság jegyében pedig kerékpártároló, elektromosautótöltő-állomás, továbbá a mélygarázsban közösségi autómegosztó parkolóhelyek és csomagautomata-szolgáltatás is elérhetőek.

Eközben az üvegtetőnek köszönhetően természetes fényben sétálhatnak a vásárlók, a folyosóról jól láthatóak az üzletek portáljai.

Hogyan alakították ki a bérlői mixet, és ez mennyiben tért el a korábbi bevásárlóközpont kínálatától?

A GOBUDA Mall üzletkínálatának kialakításában több faktor is szerepet játszott, például a vonzáskörzetben élő mintegy 750 ezer fő vásárlási szokásai, igényei, és ami kiemelten fontos, a terület vásárlóereje. A bevásárlóközpont kialakításánál figyelembe vettük, hogy mind a Testvérhegy és a II. kerületiek, valamint a környékén élők, mind a belső Óbudai részek lakói számára változatos üzletkínálatot biztosítsunk.

Az egyik újítás, amit bevezettünk, hogy tematikus blokkokba rendeztük a bérlőket, így például, kialakítottunk a földszinten egy gasztronómiai blokkot, ahol olyan márkák kaptak helyet, mint a prémium minőségű halakat kínáló The Fishmonger, ami egyben halbisztró is, a kiváló hústermékeket forgalmazó HúsSzabóság, és az import borok és spiritek kereskedelmével foglalkozó Radovin borszaküzlet. Az édességek kedvelői is több hely közül választhatnak, a kockafánkjairól ismert The Box Donut, a Stühmer márkabolt és cukrászat, valamint a Szamos cukrászda is megtalálható az üzletek között. A földszinti bejáratok környékén hangsúlyos a vendéglátást nyújtó gasztrobérlők szerepe és egyedi adottság, hogy több bérlőnk is rendelkezik saját, nagyméretű terasszal, amik tavasztól őszig kedvelt találkozási pontok a vásárlók körében.

Milyen szempontok alapján választják ki az üzleteket, szolgáltatókat?

A bérlői mix tervezése során, első lépésben a mágnesbérlőkre helyezzük a hangsúlyt, (pl.: Interspar, Douglas, dm, Pepco, Mohito, KFC, gyógyszertár) mert ők azok, akik a legnagyobb vonzóerőt jelentik a vásárlóink számára, a következő lépés pedig célközönség igénye szerinti üzletek, szolgáltatók kiválasztása. Mondok egy példát: egy ilyen méretű bevásárlóközpont esetében nem célszerű például két fitneszközpont működése, de például három pénzügyi szolgáltató (OTP, Erste, MBH Bank) is megtalálhatja a célközönségét. A látogatóink számára kiemelten fontos a napi szolgáltatások széles köre is, mint pl. a tisztító, cipész, utazási iroda, így ők is fontos pozíciót töltenek be a bevásárlóközpont életében. Rendhagyó módon színház is megtalálható nálunk: a Vidám Színpad felnőtteknek szóló előadásai mellett gyerekbarát műsorokkal is várja nézőit. A korszerűsített GOBUDA Mozi Budapest legújabb mozijaként pedig a legmodernebb vetítési technikákkal rendelkezik, és egyre népszerűbb a környékbeliek körében.

Egy bevásárlóközpont ideális esetben találkozási pont is, ahová az emberek nem csak vásárolni és a szolgáltatások miatt járnak. Milyen szerepet vállal ebben a GOBUDA Mall?

Az elmúlt két év során Óbuda egyik legkedveltebb találkozási helyévé váltunk, így pl. a Cafe Frei nagyon kedvelt meeting point már a nyitás óta, de a rendszeressé váló rendezvényeink is azt mutatják, hogy jó úton járunk, a gyerekeknek és családoknak tervezett programjaink minden alkalommal rendkívül sikeresek.

AAA0635
Fotó: GOBUDA Mall

Milyen programokkal várják a családokat?

Mozival és színházzal is rendelkezünk, a piacon egyedülálló módon bevásárlóközpontként fontos számunkra a kulturális értékközvetítés, így elsősorban a minőségi, de ingyenes, rendszeres programjainkat emelném ki. Március 22-24. között már második alkalommal rendezzük meg a Tavaszi családi és kuponnapok  elnevezésű programsorozatunkat, ennek keretében például Alma Együttes, Kovácsovics Fruzsina és Kolompos koncertre várjuk az érdeklődőket. A hétvége folyamán lesznek Utazó Planetárium csillagászati előadások, Mini Zoo kitelepülés éppúgy, mint klasszikus kézműves programok, de digitális karikatúra és 3D arcképnyomtatás is. 

A Vidám Színpad és más partnerek bevonásával színházi környezetben tervezünk talkshow-kat, pódiumbeszélgetéseket, kötetlenebb klubhangulatú és kötöttebb formában megvalósuló kulturális rendezvényeket. Ezen kezdeményezésünk előfutára volt a 2023. októberében a Femina Klubbal és Szily Nórával közösen megvalósuló első talkshow estünk, amely teltházas volt.

Milyen trendeket tapasztalt az elmúlt időszakban a vásárlói szokásokban, és hogyan reagál ezekre a bevásárlóközpont kínálata?

Az élményalapúság irányába való eltolódás látható leginkább, amire válaszként a bevásárlóközpontok multifunkcionálissá válása figyelhető meg. Azt látjuk, hogy két irányvonal bontakozik ki, az egyik a kulturális/szórakoztató, a másik az egészségügyi vonal egyre erőteljesebb jelenléte. A GOBUDA Mall méretét figyelembevéve, számunkra is az egészséggel és az egészségmegőrzéssel kapcsolatos szolgáltatások további bővítése lehet egy kiemelt irány. Ezt az elmúlt hónapok folyamatosan visszaigazolják, mióta megnyílt nálunk az CMF nőgyógyászati klinika és a terveink között további egészségügyi szolgáltatások bevezetése is szerepel.

Milyen új üzleteket, éttermeket vagy szolgáltatásokat terveznek bevezetni?

A legújabb nyitó üzletünk az ételudvarban található Pizza Me lesz, ami tovább erősíti a minőségi gyorséttermi vonalunkat, továbbá folyamatban vannak olyan partnerekkel történő egyeztetések, amelyek a maguk területén prémium kategóriát képviselnek.

Milyen eredményekre a legbüszkébb az elmúlt két évből?

17 éve dolgozom kiskereskedelmi területen, de véleményem szerint az elmúlt 2 év volt a leginkább tanulságos és szakmailag leginkább építő számomra. Bevásárlóközpont igazgatóként nagy büszkeséggel tölt el, amikor egy-egy beszélgetés során arról kapok pozitív visszajelzést, hogy a GOBUDA Mall milyen színvonalas és barátságos hely, mennyire szeretnek idejárni a vásárlók, és érezhető, hogy az itt dolgozó csapat milyen professzionálisan működik.

BRAND & CONTENT Brand & Content

A cikket a Dialogue Creatives készítette, az GOBUDA Mall megbízásából, nem az Index szerkesztősége. 
Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben, ha üzenne nekünk, ezen a címen elér minket.