Az a gond, hogy nem ismerik és nem értékelik az atlétikát

PAP 2205
2023.06.01. 09:33
Augusztusban Budapestre figyel majd a (sport)világ, hazánk fővárosa ad otthont ugyanis a 2023-as év legnagyobb versenyének, az atlétika-világbajnokságnak. Az eseményre épített, vadonatúj Nemzeti Atlétikai Központban a világsztárok mellett hazánk legjobb atlétáinak is szurkolhatunk majd, többek között a gátfutó Kozák Lucának is, akit Debrecenben látogattunk meg.

A lapunknak adott interjúban Kozák Luca arról is beszélt, hogy

  • mentálisan vagy fizikailag kell-e jobban felkészülnie a budapesti vb-re;
  • ez lesz-e élete legfontosabb versenye;
  • hogyan lett gátfutó;
  • mennyire összetartó az atléták közössége;
  • mit jelentenek számára az egyéni elismerések;
  • gondol-e már családalapításra;
  • miért javasolja a a szurkolóknak, hogy személyesen látogassanak majd ki a Nemzeti Atlétika Központba a világbajnokságra.

Milyen formában érzi magát három nappal a budapesti vb előtt?

Bár időben közelinek tűnik a világbajnokság, számomra még messze van, csak most kezdődik a szezon. Nagyon várom, hiszen ezúttal kimaradtak a fedett pályás versenyek. Elvégeztem azt a munkát, amit terveztem – egy rövid betegséget leszámítva, amikor kimaradt néhány edzés, de ez nem fogja befolyásolni az augusztusi teljesítményemet, így összességében úgy érzem, jó a forma.

Fizikailag vagy inkább mentálisan kell jobban felkészülnie?

Soha nem voltunk még ilyen helyzetben, hogy remélhetőleg több tízezer hazai szurkoló előtt szerepelhetünk, erre pedig nem csak nekem, hanem szerintem minden magyar atlétának muszáj fejben készülnie. A közeget, a hazai pályát azonban semmiképpen sem teherként, sokkal inkább motivációként kell majd megélnünk. Fizikailag szerintem a legtöbb versenyzőnek megvan már a tapasztalata, hogy pontosan mikor mit kell csinálnia, ez azonban egy teljesen új helyzet lesz. Mert valljuk be, hiába voltunk már ott többen is világbajnokságokon, olimpiákon, egy hazai rendezésű sportesemény egyértelműen a magyar sportolókra irányítja a reflektorfényt.

Az edzésekbe beleölt munkaórákban van változás amiatt, hogy itthon ugorhatja majd át a gátakat?

Mivel az én felkészülésem egy folyamat része, nem csak annyiból áll, hogy lejövök a pályára, letudom a napi penzumot és onnantól megszűnök atlétának létezni. A regeneráció, a tudatos táplálkozás, a pihenés ugyanolyan fontos eleme az edzéseknek, mint a futás vagy az erősítés, így kis túlzással a nap minden pillanatát ennek rendelem alá.

A 2023-as budapesti vb lesz élete legfontosabb versenye?

Ezt szerintem ilyen egzakt módon egyetlen sportoló sem jelentheti ki egy megméretéssel kapcsolatban, vagy tehet fel kis túlzással mindent egy adott viadalra. 

Természetesen meghatározó állomása lesz a pályafutásomnak, ahogyan mondjuk az első olimpiám is az volt, de inkább a legkülönlegesebb és a magyar szurkolók miatt a legélménydúsabb versenyre számítok.

Van esetleg cél, időeredmény vagy helyezés, amit elvárásként kitűzött maga elé?

Konkrét egyikre sincsen. Tavaly, a müncheni Európa-bajnokságon viszont bevált az a taktika, hogy ott szerettem volna a legjobbamat nyújtani az évben, ez pedig szerencsére sikerült, egyéni csúcsot futottam. Ezzel most is kiegyeznék, de abban azért bízom, hogy reális esélyem lehet a döntőre, még ha elképesztően erős is a mezőny.

Beszéljünk egy kicsit a kezdetekről – hogyan lesz egy törékeny lányból kőkemény atléta?

Nem vagyok én annyira törékeny, két öcsém van, mellettük soha nem is lehettem az… (nevet) Másfél és három év a korkülönbség, úgyhogy gyakorlatilag együtt nőttünk fel, a mozgás pedig mindig a középpontban volt nálunk. Ők a kosárlabdánál kötöttek ki, mindketten NB I/B-ben játszanak, én pedig az atlétikapályára keveredtem le, és végül itt is maradtam.

Általános vélemény, hogy gyerekkorban az atlétika minden szakágát érdemes kipróbálni; egyrészt attól sokoldalúbb lesz egy sportoló, másrészt akkor derülhet ki igazán, hogy ki miben a legerősebb. Mikor dőlt el, hogy az ön igazi terepe a gátfutás?

Az már a kezdetektől kiderült, hogy gyors vagyok, eleinte még a fiúkat is megelőztem, így sprinterként kezdtem. A gátfutás igazából a semmiből jött: a régi Puskás Ferenc Stadionban rendeztek egy ifjúsági tornát, mondták, hogy induljak el 80 méter gáton is. Kipróbáltam, rájöttem, hogy igazából ez is elég jól megy, és így ottragadtam.

Az országos bajnokságon 2018 óta nem tudták legyőzni – mekkora a szakadék a jövő nemzedéke, valamint Kozák Luca között?

Én nagyon keményen megdolgoztam azért, hogy ob-t nyerjek. 2011-ben indultam először, akkor még 14.00-val nyerték a versenyt, amikor pedig végre nekem is összejött, 12.86 kellett hozzá – hiába futottam korábban jókat, volt hogy egy századdal kaptam ki… Azóta viszont szerencsére valóban tartom a jó szokásomat, mindig 13 másodpercen belüli időt futottam, amely sorozatban öt aranyat eredményezett. A kérdésre válaszolva így valóban afféle egyeduralkodóvá nőttem ki magam, de hatalmas szakadékról nem beszélhetünk, hiszen tavaly az ob-n Kerekes Gréta is 13 alá került, Tóth Anna pedig a junior-világbajnokságon futott 13.00-t. De szerintem az a jó, ha van versenyhelyzet és ezáltal felhúzzuk egymás teljesítményét.

Összetartó közeg az atlétáké?

Igen, itthon és külföldön egyaránt. Amikor valahol kint versenyeztünk, általában Baji Balázzsal voltam együtt, és mindig azt láttam, hogy őt mindenki ismeri, mindenkivel jóban van. Szerettem volna én is eljutni erre a szintre. Egy konkrét példát emeljek ki, ne egyedül kelljen leülnöm ebédelni. Szerencsére ez sikerült, és bár nyilván mindenki az adott számából ismeri legjobban a többieket, első körben mindannyian atléták vagyunk, csak utána gátfutók, magasugrók és így tovább.

A 2020-as és a 2022-es év atlétanőjének is megválasztották, tavaly pedig az év sportolónője lett. Mit jelentenek ezek az egyéni elismerések?

Nyilván nagyon jólesnek és inspirálnak, főleg, hogy nemcsak a saját közegem ismer el, hanem utóbbinál például a magyar sportújságírók választottak meg, és láttak a legjobbnak, több sportág remek képviselői közül. Ennél nagyobb elismerést talán ma nem is kaphat Magyarországon egy sportoló.

Az okairól alighanem hosszasan lehetne értekezni, ám tény: Magyarországon nem az atlétika a legnépszerűbb sportág. Változott a vb miatt az atléták megítélése?

Szerintem ezzel nincs semmi baj, sőt, nem is nagyon érdemes, és nem is szeretem, ha hasonlítgatnak minket bárkihez vagy bármihez – főleg nem a focistákhoz és a labdarúgáshoz… 

Inkább az a probléma, hogy az emberek nem is nagyon ismerik az atlétikát és a sportág felépítését, így pedig nem is értékelik azt.

Ha elmegy egy úszó vagy egy kajak-kenus egy vb-re, és elindul négy-öt számban, akkor ugyanannyi éremmel is hazatérhet. Nálunk már a duplázás is ritka, szinte mindenkinek egy száma van, nem beszélve a konkurenciaharcról: több mint száz ország nyert már vb-érmet atlétikában, ezzel toronymagasan első a sportág ebben az összevetésben, a második helyen álló úszásban kb. hatvan tagállamnak sikerült… A futáshoz ugyanis tényleg csak egy cipő kell – illetve igazából még az sem , és bárhol bármilyen körülmények között lehet csinálni. Remélem, hogy most a világbajnokság egy kicsit segít abban, hogy pozitívabb legyen a megítélésünk.

Anélkül, hogy a zsebeiben turkálnánk, de megéri ma Magyarországon profi atlétának  lenni?

Mondhatom azt, hogy nekem most már megéri. Mondjuk, ha az NB II-ben futballoznék, alighanem többet keresnék, de nem panaszkodom (nevet). Szerencsére egyesületi és szövetségi szinten is egyre több támogatást kaptunk, illetve a szponzorok is meglátták a lehetőséget az egyéni, sikeres sportolók támogatásában.

Az utánpótlásszinten elért nemzetközi sikereket követően a 2022-es müncheni Eb-n ezüstérmet nyert – ezt követően más lett a megítélése a sportágon belül?

Drasztikus robbanást nem éreztem, inkább fokozatosan épült fel ez a dolog. Talán az első nagyobb változást azután tapasztaltam, amikor 2019-ben bejutottam a fedett pályás Eb döntőjébe, aztán pedig amikor megdöntöttem a szabadpályás országos csúcsot.

Ma ünnepli a 27. születésnapját, talán pályafutása legjobb időszakában van. Hogyan látja a jövőjét, meddig gondolkozik előre?

Valóban ez a legjobb korszak egy versenyző karrierjében, most érzem úgy, hogy fejben és mentálisan is igazán komolyan megértem. Viszont azt is tapasztalom, hogy egyre több időt kell fordítanom a regenerációra, ami mondjuk 5-10 évvel ezelőtt egyik napról a másikra is simán ment, az most már koránt sincs így. A legtöbb sportoló egyébként olimpiai ciklusokban gondolkozik, én sem vagyok kivétel, úgyhogy egyelőre Párizsig tervezek. 2028-ban, Los Angeles idején 32 éves leszek, az korban még beleférhet, de azért az élet más területein is vannak terveim.

Sportolóként már helytállt, csak nem az édesanyaszerepen a sor?

De igen, a két olimpia között nagyon örülnék, ha sikerülne családot alapítanunk a párommal, aki egyébként már a vőlegényem. Ő is „szakmabeli”, hiszen kalapácsvető (Pásztor Bence – a szerk.), így nem idegen tőle az edzések és versenyek világa, gyakran beszélünk már erről a témáról. Szerencsére vannak jó példák előttem, nem is kell messzire menni, Márton Anitának kilenc hónapos volt a kislánya, amikor 2021-ben Tokióban szerepelt, úgyhogy hasonlóban reménykedem én is.

Mennyire gondolkozik már az aktív pályafutása utáni éveken? Vonzza mondjuk az edzősködés, a sportdiplomácia, vagy inkább valami egészen más területen képzeli el a jövőjét?

Most kapásból azt mondanám, hogy valami teljesen mással szeretnék foglalkozni, több ötletem is van, de egyelőre Párizsig nem akarok semmi mással, csak a versenyzéssel foglalkozni. 

Az azt követő négy évnek lesz többek között az is a feladata, hogy kitaláljam, mihez kezdjek akkor, ha visszavonulok.

Úgyhogy ez a jövő Lucájának a problémája – igaz, van már diplomám, most is tanulok, így nem féltem magam.

Mennyire szereti megélni a nőiességét? A közelmúltban a közösségi médiában egy Glamour-fotózásról posztolt, amely osztatlan sikert aratott, főleg a férfirajongók körében…

Az a vicces, hogy sokkal több nő lájkolta azokat a képeket, mint férfi! Rendkívül élveztem egyébként a fotózást, és bár sokan megjegyezték, hogy ilyen kevés ruhában hogyan vállalhattam, de igazából volt olyan verseny, ahol nagyjából még ennyit sem viseltem, vagy szinte teljesen ugyanilyen szettben futottam… Egyébként szeretem, ha jól nézek ki, szeretem kisminkelni magam, verseny előtt is hozzátartozik a rutinomhoz, hogy megcsinálom a hajamat, odafigyelek a külsőmre. Túlzásba persze nem esek, de szeretem nőnek érezni magam a bőrömben.

Végül térjünk vissza a budapesti világbajnoksághoz – mivel tudná leginkább meggyőzni az embereket, miért látogassanak majd el személyesen a Nemzeti Atlétikai Központba?

Mert teljesen más élőben és tévében látni mondjuk egy nyolcméteres távolugrást, egy kalapácsot 80 méterre repülni, vagy hogy valójában milyen gyors egy százméteres síkfutás. Ezek az elképesztő teljesítmények a képernyőn keresztül nem jönnek át, és ha már ilyen szerencsések vagyunk, hogy hazánkba látogat egy ekkora szabású esemény, szerintem mindenki bánni fogja, ha legalább egyszer nem tapasztalja meg azt a hangulatot és miliőt, ami a stadionban fog uralkodni. Nem utolsósorban pedig természetesen nekünk, magyar sportolóknak is nagy szükségünk lesz a biztatásra!

(Borítókép: Kozák Luca. Fotó: Papajcsik Péter / Index)