A Nemzetközi Atlétikai Szövetség szigorítja a transznemű sportolók versenyzését

2023.03.24. 11:11
Fontos változásokat jelentett be csütörtökön Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke. A sportvezető elmondta, az új szabályozások szerint szigorítják a transznemű sportolók versenyzési jogait.

A döntés értelmében a transz nők közül nem indulhatnak többé nemzetközi atlétikaversenyen azok, akik a serdülőkorukon még fiúként estek át. 

Mindig nehéz a döntés, amikor a különböző csoportok közötti ellentétes igények és jogok merülnek fel, de továbbra is azon az állásponton vagyunk, hogy a női sportolókkal szembeni méltányosságot minden más megfontolás elé kell helyeznünk. Ebben a fizikai teljesítménnyel és a férfiak előnyével kapcsolatos tudományos eredmények fognak minket vezérelni, amelyek az elkövetkező években elkerülhetetlenül fejlődni fognak. Ahogy egyre több bizonyíték áll majd rendelkezésre, felül fogjuk vizsgálni az álláspontunkat, de úgy gondoljuk, hogy a női kategória integritása az atlétikában elsődleges fontosságú

– mondta Sebastian Coe. Hozzátette: a szövetség felállít egy munkacsoportot, amely a következő 12 hónap során tovább vizsgálja a kérdést.

A nemzetközi sajtó megjegyzi a döntéssel kapcsolatban, hogy a tudomány jelenlegi állása nem feltétlenül támasztja alá a WA döntését. A témában eddig született kutatások kimutatják: jelenleg nincs olyan közvetlen vagy következetes kutatás, amely arra utalna, hogy a transznemű női (vagy férfi) személyek sportolói előnyben lennének az átmenet bármely szakaszában (pl. nemi hormonok, nemet megerősítő műtét), ezért a transznemű személyekre korlátozásokat bevezető versenysport-politikákat át kell gondolni és esetlegesen felül kell vizsgálni.