Németh Balázs: Az a célunk, hogy meglepődjön a világ és Magyarország is

D  CC20211123017
2023.02.04. 17:48
A véghajrához közelednek a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság előkészületei, Németh Balázs, a szervező cég vezérigazgatója szerint gyorsabban halad a jegyértékesítés, mint amit elvártak volna maguktól. Evés közben jön meg az étvágy, így ennél is komolyabb célokat tűztek ki a véghajrára.

Óriási az érdeklődés külföldről az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság iránt – számolt be az Inforádiónak Németh Balázs, a szervező cég vezérigazgatója.

Kollégáit idézve úgy fogalmazott, hogy a „vizesároknál járnak az utolsó körben, ez még nem a célegyenes, de lassan ráfordulnak”.

Mint kiemelte, „innentől már nem lehet tartalékolni, mindent bele kell adni. Így is zajlik a szervezőmunka. A jó hír az, hogy gyorsabban halad a jegyértékesítés még annál is, mint amit maguktól elvártak, illetve amit a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elvár a magyar szervezőktől.

Evés közben jön meg az étvágy

Németh Balázs elárulta, az eredeti terv az volt, hogy 90–100 százalék közötti legyen a „töltöttség” a kilenc esti program alatt, de főként a hétvégéken, augusztus 19–20-án, 26-án és 27-én, ám most már a hétköznapi programra is telt házat szeretnének, minimum esténként.

Most már azon gondolkozunk, hogy az öt délelőtti programot is úgy hozzuk le, hogy meglepődjön a világ és Magyarország is, hogy a délelőtti selejtezőket is mennyien nézik az új nemzeti atlétikai központban

– fogalmazott Németh Balázs.

Beszélt arról is, hogy a jegyértékesítés indulása után nagyjából két hónapon keresztül kell fenntartaniuk a jogot utazási irodáknak, különböző, sportutazásokat szervező cégeknek, hogy foglalhassanak jegyet kizárólagosan bizonyos szektorokban. Ez az időszak viszont lejárt, így a következő napokban megnyitnak olyan szektorokat is, amelyeket eddig az utazási irodák számára kellett fenntartaniuk. Figyelmeztetett, hogy a „jó helyekre” is érdemes most várni és figyelni.

Az összértékesítés már túl van a 100 ezres számon, a végcél 400 ezer jegy eladása az 5 délelőtti és a 9 délutáni programra.

(Borítókép: Németh Balázs 2021. november 23-án. Fotó: Cseke Csilla / MTI)