Megvan, kivel játszik a Patriots és a Chiefs Frankfurtban

patriots
2023.05.10. 13:30
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) bejelentette a 2023-as idény nemzetközi mérkőzéseinek párosításait és időpontjait.

Németország tavaly a Tampa Bay Buccaneers Seattle Seahawks elleni müncheni mérkőzésével debütált, a sportági legenda Tom Brady fellépésére pedig több mint 700 ezren próbáltak jegyet szerezni. 

Ezúttal Frankfurt lesz a rendező, rögvest két meccsel, november 5-én a bajnok Kansas City Chiefs a Miami Dolphinsszal csap össze, majd november 12-én a hatszoros Super Bowl-győztes New England Patriots „fogadja” az Indianapolis Coltsot.

Londonban ezúttal is három találkozót rendeznek, ebből kétszer is a Jacksonville Jaguars lesz az egyik érintett, október 1-jén az Atlanta Falconst „fogadja” a Wembley-ben, egy héttel később a Buffalo Billshez „látogat” az együttes. Ez utóbbi meccset ugyanúgy a Tottenham stadionjában rendezik, mint október 15-én a Tennessee Titans és a Baltimore Ravens küzdelmét.

Mindegyik mérkőzés kezdési időpontja 15.30 lesz.

(Borítókép: A Patriots eddig kétszer játszott Európában, mind a kétszer a Wembley-ben – Fotó: Clive Gee/PA Images via Getty Images)