Aaron Rodgers után Lamar Jackson is az elcserélését kérte

lamar jackson
2023.03.28. 14:43
Újabb MVP sokkolta a tengerentúli profi amerikaifutball-ligát (NFL), ezúttal Lamar Jackson közölte a Baltimore Ravensszel, hogy szeretné, ha klubja elcserélné őt.

A 26 éves játékost a 2018-as játékosbörze első körének végén kaparintotta meg a Baltimore Ravens, ahol már az első év végére berobbanni látszott, 2019-ben pedig a liga legértékesebb játékosának is megválasztották, miután 3127 passzolt yardja és 36 TD-átadása mellett 1206 futott yarddal új irányítórekordot állított fel, és még volt hét hatpontosa a talajon is. Az együttes 13–2-es mérleget ért el abban a kiírásban irányításával, de ezúttal is rögvest a kiesés jött a rájátszásban.

A következő idényben is elérte az 1000 futott yardos határt, és meglett az első playoffsikere is, de ezt nem követte újabb azóta sem, az előző két szezonban pedig egyaránt csak 12 találkozón tudott pályára lépni a 17-ből.

Az együttes tavaly után idén is franchise taggel próbálta magához láncolni Lamar Jacksont, ami ugyan posztja top 5 fizetésének az átlagát hozhatja neki, viszont csak egy évre szól, márpedig minden játékos szeretne hosszú távú egyezséget kötni a jövője bebiztosítása érdekében.

Hétfőn az irányító bejelentette, hogy csapatától azt kérte, hogy cseréljék el.

Levél a szurkolóimnak. Először is szeretném megköszönni nektek mindazt a szeretet és támogatást, amit folyamatosan nyújtotok nekem. Mindannyian csodásak vagytok, és nagyra értékellek titeket. Szeretném, ha nem hinnétek el mindent, amit rólam olvashattok. Engedjétek meg, hogy személyesen feleljek nektek a jövőmet illető terveimről. Március 2-én elcserélésemet kértem a Ravenstől, mivel a klub nem volt érdekelt abban, hogy értékeljen engem. Mindenki, aki ismer, tudja, hogy csak az az álmom, hogy Super Bowlt nyerjek. Szuperek vagytok, de olyan üzleti döntést kell meghoznom, ami a családomnak és nekem is a legjobb. Nem számít, milyen messzire vezet innen a karrierem, mindig is a szívemben lesznek a baltimore-i szurkolók és egész Maryland állam.

A Baltimore nem exkluzív franchise taget helyezett a játékosra, akivel július 17-ig van lehetőség új szerződést kötni. Jackson ugyanakkor ennek a tendernek köszönhetően szabadon tárgyalhat más klubokkal.

Robert Kraft, a New England Patriots elnöke a minap arról számolt be, hogy a rapper Meek Mill arról tájékoztatta őt, hogy Lamar Jackson a Hazafiaknál szeretne játszani, de a tulajdonos jelezte, hogy ebben az ügyben a döntés Bill Belichick vezetőedző és általános igazgató kezében van.

Mivel a csapatnál a harmadik évét kezdi meg Mac Jones, aki az Alabama Egyetemen korábban kis ideig már dolgozott együtt új koordinátorával, Bill O’Briennel, és az együttes az új rendszernek megfelelő játékosok szerződtetésével (JuJu Smith-Schuster és Mike Gesicki már aláírt, és pletykálnak még DeAndre Hopkins megszerzéséről is), minden bizonnyal megpróbálja kiaknázni az első körös választott irányítójában rejlő potenciált, így legalábbis igencsak meglepő lenne, ha végül valóban a Patriotsnál kötne ki Jackson. 

A fogadóirodák mindenesetre ezt sem zárják ki, a Tennessee Titans és a Minnesota Vikings után a holtversenyben a Ravens és a Patriots a harmadik legesélyesebb Vegas szerint, majd az Indianapolis Colts, az Atlanta Falcons és a Detroit Lions jön a sorban.

A Colts nemrégiben szerződtette Gardner Minshew-t, illetve a Csikóké a 4. választási jog a drafton, amivel egy irányítót is lehet akár húzni, de Chris Ballard általános igazgató nem zár ki semmit:

„Bármikor, amikor egy különleges játékos – mint Jackson – elérhetővé válik, meg kell vizsgálni a lehetőségeket – idézi Ballardot a The Athletic. – Nem fogok nagyon belemenni abba, hogy hogyan áll a helyzet vagy mit fogunk csinálni, de Jackson igazán különleges játékos. Sohasem tudhatod, mi sül ki ebből.”

A Ravensnél ugyanakkor még bíznak a folytatásban, ez derül ki John Harbaugh vezetőedző szavaiból is, aki még mindig Lamar Jacksonnal képzeli el a támadósort.

Könnyen lehet azonban, hogy hamarosan két korábbi MVP is csapatot vált, hiszen nemrégiben a négyszer is legértékesebbnek megválasztott Aaron Rodgers fejtette ki, hogy a New York Jetsnél szeretne játszani.

Az éves tulajdonosi találkozón Brian Gutekunst, a Green Bay Packers vezérigazgatója viccesen megjegyezte, hogy a Jets összes választási jogát kéri cserébe, de komolyabbra fordítva a szót arról értekezett, hogy nem feltétlenül kell az idei első körös választásnak (1/13.) benne lennie a Rodgersért érkező csomagban, ugyanakkor mivel elit játékosról van szó, ezért olyan ellenértéket szeretnének érte kapni, ami ezt tükrözi.

(Borítókép: Prince Williams / Wireimage)