Eldőlt az első dominó Amerikában, 150 millió dolláros egyezség született

carr
2023.03.06. 21:06
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő New Orleans Saints megállapodott a Las Vegas Raiderstől távozó Derek Carr-ral.

A március 28-án a 32. születésnapját ünneplő irányító a 2014-es játékosbörze 2. körében került az akkor még oaklandi Fosztogatókhoz, kilenc idénye alatt 35 222 yardot és 217 TD-t passzolt, összesen négyszer hívták meg a Pro Bowlra.

Az előző idény végén viszont elvesztette kezdő posztját a csapatnál, amely február 14-én menesztette is a játékost.

Carr hétfőn megállapodott a Drew Brees visszavonulása óta óriási irányítókeresésben lévő New Orleans Saintscel, négy év alatt 150 millió dollárt kereshet új állomáshelyén.

A passzmester szerződéséből 100 millió a teljes garantált tartalom, és 60 milliót már a szerződése aláírásakor meg is kap. Egyezségébe beépítenek egy elcserélését gátló kitételt – melynek értelmében csak olyan csapathoz adhatja el a New Orleans, amelyhez a játékos is szeretne menni, persze ez csak akkor érdekes, ha a felek váltani akarnak.

A Szentek ezzel a lépéssel megpróbálhatják visszaszerezni a csoport trónját az előző két kiírásban első Tampa Bay Buccaneerstől – ahonnan ráadásul Tom Brady visszavonult.

(Borítókép: Michael Owens / Getty Images)