Idén a New England Patriots és a Kansas City Chiefs is Münchenbe érkezik

mahomes
2023.01.19. 14:33
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) fontos bejelentéseket tett a 2023-as idénnyel kapcsolatban, ami az európai szurkolókat illeti.

Idén a Magyarországon kiemelten népszerű New England Patriots visszatér kontinensünkre, két londoni összecsapás után ezúttal egy még meg nem nevezett német városban lépnek pályára a Hazafiak.

Németország tavaly mutatkozott be az NFL-ben, amikor is a hétszeres bajnok Tom Brady vezette Tampa Bay Buccaneers a Seattle Seahawksot fogadta Münchenben – elképesztő érdeklődés közepette.

2023-ban már két meccset is rendeznek az országban, a másikon az eddig egyszeres Super Bowl-győztes Patrick Mahomes irányította Kansas City Chiefs fogadja ellenfelét.

E meccsekre ugyanúgy csak az egyik résztvevő kiléte ismert, mint a három angliai összecsapáséra, a Tottenham stadionjában a Buffalo Bills és a Tennessee Titans lesz a házigazda, a Wembley-ben pedig szokás szerint a Jacksonville Jaguars játszhat egy hazai meccset.

(Borítókép: David Eulitt / Getty Images)