-
Több száz tonnányi acélroncsot távolítottak el a vízből.
-
A cél az, hogy a családon belüli erőszak áldozatai állami szervekhez fordulhassanak.
-
Bendarzsevszkij Anton szerint ezek a kijelentések nem reálisak.
-
Ebrahim Raiszi megszilárdította a konzervatívok uralmát.
-
A radioaktív anyagoknak a fele szállítás közben tűnik el.
-
iPad nélkül nem találnának célba.
-
A londoni felsőbíróság eljáró tanácsa helyt adott a hacker kérésének.
-
Tovább erősítik a kapcsolatokat.
-
A kínai külügyi szóvivő „zsákutcának” nevezte a tajvani függetlenségi törekvéseket.
-
A bírókra vár a döntés.
-
Egyelőre még a kórházban marad.
-
Az egyetemek alapítványokba való kiszervezését dicsérte.
-
Az Európai Unió újabb szigorú gazdasági intézkedéseket jelentett be Peking ellen, válaszul a kínai versenytorzító gyakorlatokra.
-
Legalább két halott és 10 sebesült van.
-
Az izraeli csapatok a jelentések szerint több Hamász-vezetőre is lecsaptak.
-
Több kérdés is napirenden lesz a külügyminiszter következő hivatalos útján.
-
A hadműveletek végéig biztosan.
-
Közeleg az elnökválasztás.
-
Négy embert letartóztattak a támadás miatt.
-
Így tett a Hamász és a Hezbollah is.
-
A Vörös Félhold vezetője szerint a keresőalakulatokat visszahívják.
-
Az idei zarándoklaton a pécsi egyházmegye püspöke szónokolt.
-
Az eddigi tárgyalások sikertelenek voltak.
-
A rendőrség még nem azonosította az elkövetőket.
-
A család is reagált.
-
Antibiotikumokkal kezelik.
-
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
-
Hosszein Amir-Abdollahian iráni külügyminiszter és más tisztviselők is a fedélzeten voltak.
-
Úgy kellene megtartani a függetlenséget, hogy a harmadik világháborút elkerüljék.
-
Az ítélet nemzetközi felháborodást keltett.