Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

2025.03.25. 16:43
Lázadnak a vásárlók Svédországban, hét napon keresztül bojkottálták a legnagyobb bevásárlóközpontokat. A tiltakozás oka, hogy folyamatosan emelkednek az élelmiszerárak.

Svédországban egyes becslések szerint akár 30 ezer koronával is emelkedett egy család élelmezésének éves költsége 2022 január óta. A The Guardian beszámolója szerint ezért március 17-től hét napon át bojkottálták az emberek az ország legnagyobb bevásárlóközpontjait. 

Februárban két éve a legnagyobb mértékben emelkedtek az élelmiszerárak, s a tiltakozók a szupermarketek és a nagy gyártók „oligopóliumát” okolják, amelyek előnyben részesítik nyereségüket a vásárlókkal szemben. Ugyanakkor a bevásárlóközpontok olyan okokat sorolnak fel az áremelkedés kapcsán, mint a háború, a geopolitika, a nyersanyagárak, a termés vagy az éghajlati vészhelyzet.

Nem csupán Svédországban kezdődtek tiltakozások, februárban már a bolgár vásárlók is bojkottálták a nagykereskedelmi láncokat az emelkedő árak miatt, ami a jelentések szerit harmincszázalékos forgalomcsökkenéshez vezetett. Az év elején Montenegróban, Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában is voltak példák hasonló tüntetésekre.

A svéd tiltakozó kezdeményezés keretében – amelynek a „Bojkotta vecka 12” nevet adták – arra kérték a fogyasztókat, hogy ne vásároljanak az olyan nagy élelmiszerüzletekben, mint a Lidl, Hemköp, Ica, Coop vagy a Willys, ezzel tiltakozva az áremelkedés ellen. „Nincs mit veszítenünk, de mindent nyerhetünk. Az élelmiszerárak elszaladtak, miközben az élelmiszeripari óriások és a nagy termelők milliárdos profitot termelnek a mi kárunkra” – áll a közösségi médiában közzétett bejegyzésükben.

Mint kiderült, a továbbiakban azt tervezik, hogy háromhetes bojkottal folytatják tiltakozásukat az Ica ellen, amely Svédország vezető élelmiszerlánca. Majd ezt követően még több céget vennének fel a bojkottlistára. „Remélem, hogy ez olyan politikai akcióhoz vezet, amely végérvényesen csökkenti az alapvető termékek árát” – nyilatkozta Filippa Lind, a kezdeményezés egyik vezető alakja.

Peter Kullgren vidékfejlesztési miniszter szerint az áremelkedést nagyrészt nemzetközi tényezők okozták, mint például a terméskiesések miatti magasabb nyersanyagárak. „Az élelmiszerárak az idők során emelkedtek, és a gazdaságilag leggyengébb háztartásokat sújtják a legsúlyosabban: a gyermekes családokat, a diákokat és az alacsony nyugdíjból élő időseket. Ezzel foglalkozni kell” – nyilatkozta a politikus. Hozzátette, hogy a probléma kezelése és az árak stabilizálása „kiemelt prioritás” a kormány számára, amely múlt csütörtökön találkozott az élelmiszeripar szereplőivel. A magas élelmiszerárakról folytatott megbeszéléseiket „konstruktívnak” nevezte, és ígéretet tett: „Ezt a munkát most tovább fogjuk folytatni.”

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
Szijjártó Péter Moszkvából jelentette be, hogy optimista a béketárgyalásokat illetően

Szijjártó Péter Moszkvából jelentette be, hogy optimista a béketárgyalásokat illetően

A miniszter az orosz kormány több vezető tisztviselőjével is tárgyalt.

1 órája

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért

Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.

március 19., 06:51

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.

3 órája

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták

Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.

március 19., 20:43

  • Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus

Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.

március 19., 06:12

  • Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.

3 órája

  • Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra

Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.

március 19., 11:48

  • Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta

A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.

március 19., 07:13

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

5 órája

  • Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

6 órája

  • Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin

A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.

március 19., 14:17

  • Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok

Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.

március 19., 08:40

  • Külföld
Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Elfogadták a szerb miniszterelnök lemondását

Egyelőre nem tudni, hogy kit kér fel kormányalakításra Alekszandar Vucsics.

március 19., 12:56

  • Címlapon
A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak

A változásról álmodtak Európa közepén, de csak csalódást és adósságot kaptak

Nem erről volt szó a választási kampányban.

2 órája

  • Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Az illetékes főispánokat is beperelik.

4 órája

  • Címlapon
Megszólalt a Miniszterelnökség az újdörögdi tragikus baleset ügyében, üzentek Ruszin-Szendi Romulusznak is

Megszólalt a Miniszterelnökség az újdörögdi tragikus baleset ügyében, üzentek Ruszin-Szendi Romulusznak is

Ízléstelennek nevezték a volt vezérkari főnök nyilatkozatát.

1 órája

  • Címlapon
A DK nem lépteti vissza jelöltjét, elindulnak Magyar Péterrel szemben Budapest 3. számú körzetében

A DK nem lépteti vissza jelöltjét, elindulnak Magyar Péterrel szemben Budapest 3. számú körzetében

Szerintük a baloldali és liberális szavazóknak is szükségük van parlamenti képviseletre.

15 perce