Meghalt Mia Love, az első afroamerikai republikánus kongresszusi képviselőnő

2025.03.25. 12:10
2014-ben választották be Mia Love-ot az amerikai képviselőházba, ezzel történelmet írva, mivel ő lett az első afroamerikai republikánus kongresszusi képviselőnő. 2022-ben agydaganatot diagnosztizáltak nála.

Meghalt Mia Love, az első afroamerikai republikánus kongresszusi képviselőnő – jelentette a BBC. A politikus 49 éves korában békésen hunyt el családja körében. Haiti bevándorlók lánya volt, Utah államot képviselte a képviselőházban.

Lánya, Abigale még március elején közölte, hogy édesanyja már nem reagál a kezelésekre; agydaganata volt. „Életének ünneplése és a boldog emlékek lavinája közepette Mia csendben lecsúszott a halandóság pántlikájáról, és ahogy szavai és látomása mindig is tette, az égbe emelkedett” – áll a család X-en közzétett bejegyzésében.

Mia Love politikai karrierje 2003-ban kezdődött, amikor helyet nyert Saratoga Springs városi tanácsában, majd később, 34 évesen polgármester lett. 2014-ben beválasztották az amerikai képviselőházba, ezzel történelmet írva, mivel ő lett az első afroamerikai republikánus nő, aki ezt a tisztséget elfoglalta – két cikluson át szolgált.

2022-ben glioblasztómát diagnosztizáltak nála, az agydaganat egy gyorsan terjedő és agresszív formáját, és mindössze 10-15 hónapot adtak neki az életre, amit túl is teljesített. Halála közel két héttel azután következett be, hogy Mia Love véleménycikket írt a Deseret Newsnak, amelyben elmondása szerint nem búcsúzni akart, hanem köszönetet mondani, és kifejezni kívánságát „önöknek és az általam ismert Amerikának”.