Ferenc pápa először jelent meg nyilvánosan kórházba kerülése óta

2025-03-23T110604Z 1305976784 RC2ZIDASIUZX RTRMADP 3 POPE-FRANCI
2025.03.23. 12:15
Ferenc pápa még február 14-én került kórházba kétoldali tüdőgyulladással. Vasárnap azonban nyilvánosan köszöntette a híveket, miután kiengedték abból az intézményből, ahol betegsége miatt kezelték.

Vasárnap délben jelent meg a nyilvánosság előtt ismét Ferenc pápa, miután több mint egy hónappal ezelőtt megbetegedett. A Vatikán szombaton tette közzé, hogy a szentatya kórházi szobájának erkélyéről fogja megszólítani az embereket – írja a Sky News.

Beszédét egy szóval kezdte: „Köszönöm”, majd integetett a tömegnek, s keresztet vetett a levegőben, ezzel megáldva a sokaságot.

Ferenc pápa több mint öt hét után jelent meg először nyilvánosan, és adott áldást az erkélyről. Bár elhagyhatja a Gemelli kórházat, a Vatikánban további két hónapos pihenésre lesz szüksége. A pápát kórházi tartózkodása alatt csak egyszer láthatta a nagyközönség a Vatikán által a múlt héten nyilvánosságra hozott fotón, amely a pápát a kórház kápolnájában imádkozás közben mutatta.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Ferenc pápa egészségi állapota stabilizálódott a Gemelli klinikán, és az orvosok már nem látták szükségesnek az esti egészségügyi jelentések kiadását. A Szentszék sajtóirodája szerint ez pozitív fejlemény, de a pápa felépülése lassú ütemben halad, és a további javulás időt igényel.

A napokban megjelent az első fotó is az egyházfőről a kórházba kerülése óta, valamint az is kiderült, a katolikus egyházfő áprilisban a Vatikánban fogadja III. Károly brit uralkodót.

(Borítókép: Ferenc pápa öt hét után először lépett nyilvánosság elé a római Gemelli kórházból való elbocsátásának napján, 2025. március 23-án. Fotó: Remo Casilli / Reuters)