Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek
Ahogy arról beszámoltunk, Szlovákiában is megjelent a száj- és körömfájás, a magyar határ közvetlen közelében levő településeken, Bakán, Medvén és Csiliznyáradon, a Csallóközben. Az érintett szarvasmarhatelepek felszámolása mellett a környékbeli haszonállatokat is le kell ölniük a hatóságoknak.
Richard Takác földművelésügyi miniszter a paraméter.sk-nak elmondta, az állattetemeket fokozatosan szállítják el egyelőre Szlovákia egyetlen, zsolnai kafilériájába, ahol elégetik azokat.
Tegnap este megjöttek a vakcinák Németországból, most már zajlik az oltás a farmokon, ahol igyekszünk a vírustöltetet csökkenteni a haszonállatoknál. Pillanatnyilag zajlik Bakán az állatok leölése, ott több mint 1000 szarvasmarha található
– tette hozzá Richard Takác, majd kifejtette, hogy Magyarországon előre elkészített gödrökbe is elássák az állattetemeket, a Csallóközben viszont a miniszter szerint ez nem lehetséges a felszín alatti vizek magas szintje miatt.
A leölések helyszínén fertőtlenítő alagutakat helyeztek üzembe, ahol át kell haladniuk a teherautóknak, hogy megakadályozzák a vírus terjedését. A hadsereg több száz katonát állított készenlétbe, szükség esetén bevethetik őket, hogy segítsék az egyes helyszíneken az állattetemek elszállítását.
Európa legsúlyosabb járványa utoljára Nagy-Britanniában volt, aminek következtében 2001-ben csaknem hétmillió szarvasmarhát kellett leölniük a hatóságoknak.