Komoly iszlám tanokkal tartanak rendet a frissen verbuvált szíriai rendőrkadétok között
![2025-01-14T140209Z 1290619285 RC2K9CAYCJ0Z RTRMADP 3 SYRIA-SECUR](https://kep.index.hu/1/0/6027/60278/602789/60278947_73772d9114c6381bceebf2a52c74e5c3_wm.jpg)
További Külföld cikkek
-
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump−Putyin-telefonbeszélgetésről
- Gázrobbanás történt egy tajvani áruházban
- Nem akar konfliktust a Hamász, azt ígérik, szabadon engedik az izraeli túszokat
- Orbán Viktor posztolt, hamarosan vágatlan interjúval jelentkezik
- Szijjártó Péter: Donald Trump véget vet a beavatkozásoknak más országok belügyeibe
A fegyveres csoportok laza szövetsége, amely összefogott, hogy megdöntse az Aszad-rendszert, meglehetősen vegyes ideológiai hátterű. A kurdok mellett legerőteljesebb a Hajat Tahrir as-Sám (HTS) nevű szervezet, amelynek vezetője még a felvett al-Dzsuláni néven rontott neki Damaszkusznak, talpig katonai gyakorlóban. Egy hónap alatt azonban visszaváltott születéskori nevére – Ahmed al-Saraá –, öltönyt húzott, és kissé megkurtította bozontos szakállát, hogy a Nyugat számára civilizáltabb külsővel fogadja a sorra érkező külföldi politikusokat. Ők pedig éppen arról igyekeznek meggyőződni a villámvizitek alkalmával, hogy milyen irányba akarja fordítani al-Saraá az országot.
Hogyan került és maradt hatalmon Szíriában egy megvetett, lenézett kisebbség?
A bukott Aszad apja kisebbségi alavitaként tudott „elfoglalni” egy országot.
Sokan mondják azt, hogy kutyából nem lesz szalonna, utalva arra, hogy al-Dzsuláni jó tíz éve még az Iszlám Állammal tervezett szövetséggel kacérkodott, ám a végén nem tudott zöld ágra vergődni annak al-kaidás múlttal rendelkező szíriai megbízottjával, ezért szakítottak. De ami tény, az tény, vagyis a ma már nyugatias öltözködésű al-Saraá a térség iszlám radikálisainak a jobbszéléről indult. Bár az is tény, hogy a szakítást követően – szűkebb pátriájában – az északnyugati Idlib térségében 2017-től éveken át olyan közigazgatást működtetett, amelynek csodájára jártak egész Szíriában. Szélsőségektől mentesen, a kisebbségek bevonásával, a polgárháborús időkben is a normál élet fenntartásával vívta ki más régiók irigységét és a helybéliek tiszteletét.
Nos ez a kettősség szül bizonytalanságot azzal kapcsolatban, hogy milyen is lesz az új Szíria. Ezért is zavart keltőek azok a hírek, amelyek arról szólnak, hogy miként is folyik az új szíriai rendőrség újoncainak kiképzése. A Reuters számolt be arról, hogy kiképzőtisztek elmondása szerint bizony-bizony az iszlám tanítások is ott vannak a frissen toborzottak rövid kiképzésén. Persze az új hatalom urai versenyt futnak az idővel, hogy mielőbb betöltsék azt a biztonsági vákuumot, ami a korábbi korrupt és brutális (titkos)rendőrség szétzavarása nyomán keletkelezett.
Átmenetileg a már említett és megbízható Idlibből érkeztek rendőrök a fővárosba, Damaszkuszba, ahol nemcsak a toborzást felügyelik, hanem a kiképzést is. A válogatáskor pedig szempont a jelentkező hitére vonatkozó kérdések megválaszolása, és némi ismeret a sariából, vagyis a konzervatív iszlám jogból.
![A szíriai rendőrség tagjai a Bassár el-Aszad szíriai elnök leváltása utáni diplomaosztó ünnepségen vesznek részt a Szíriai Megmentési Kormány alá tartozó Rendőrakadémián, Damaszkuszban 2025. január 14-én](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/6027/60278/602789/60278949_e97dbc64fd839b03b3c780f276b5f655_wm.jpg)
A korábbi alavita síita vezetést felváltó mostani szunnitáknak egyfelől el kell nyerniük az emberek bizalmát, másfelől pedig biztosítaniuk kell a stabilitást a több mint tíz éves polgárháború után. Viszont a vallás belekeverése a rendőrségi utánpótlás megszervezésébe azzal járhat, hogy repedések keletkeznek a még egységesnek és támogatónak tűnő szíriai kisebbségek között.
Ez a dolog sok szíriait aggaszt
– mondja a közel-keleti folyamatokkal foglalkozó intézet, a Century International munkatársa, Aron Lud, hozzátéve, hogy nemcsak a kisebbségek – mint a keresztények, a drúzok vagy az alaviták –, hanem még a nagyvárosok – így Damaszkusz vagy Aleppo – kozmopolita, világias szunnitái is (akiket pedig nem igazán érdekelnek a vallási szabályok) rácsodálkoznak ilyesmire.
Ők voltak Szíria urai, most rettegésben élnek
Az ország nagy részén hatalmi vákuum keletkezett, senki nem tudja, hogy lesz-e megtorlás.
Ugyanakkor a rendőrségi kiképzésbe bevont vallási alapítványok szerepe elgondolkodtatja a nyugati kormányokat is, hogy ezek a lépések vajon mennyire határozzák majd meg az iszlám szerepét a szíriai alkotmányban, amelynek felülvizsgálatára az új vezetés ígéretet tett – jegyezte meg egy diplomata, hozzátéve: kérdés az is, hogy mennyire szigorúan fogják majd alkalmazni ezeket.
Al-Saraá igyekezett megnyugtatni a nyugati államok és a közel-keleti országok vezetését, hogy iszlamista szervezete szakított az al-Kaidához köthető múltjával, modernizálni szeretné az országot, és megvédeni a kisebbségeket. Az is igaz, hogy a HTS közigazgatása alatt álló Idlib tartományt pragmatikusan irányították, és nem alkalmazták a szigorú iszlám jogot. Az Idlibben már működő rendőrakadémiát irányító, jelenleg a damaszkuszi toborzást felügyelő Hamza Abu Abdel Rahman szerint a vallási tanítással az újoncokat etikus magatartásra igyekeznek tanítani. Ezek segítségével próbálják nekik elmagyarázni, hogy mi az, ami megengedhető, és mi nem, vagyis miként hozzanak igazságos döntéseket.
A gyűlölt rendőrség megszűnt, de kellenek az új rendőrök
Aszad elnyomó szervezeteit – beleértve a titkosszolgálatokat és a rendőrséget – brutális fellépésük miatt mindenhol gyűlölték. Amikor a megbuktatott elnök decemberben elmenekült az országból, akkor erőszakszervezeteinek tagjai is felszívódtak. A gyűlölet mértékét jól példázza, hogy már másnap megtámadák az összes damaszkuszi rendőrőrsöt, szétverték, kifosztották, és a bent őrzött dokumentumokat megsemmisítették.
Azóta mintegy 20 őrs újranyitott, de nagyjából csak 10 rendőr teljesít bennük szolgálatot a korábbi 100-150-hez képest, és ezeket is Idlibből vezényelték át a fővárosba. A Reuters által felkeresett épületekben fáradt tisztviselők próbáltak lépést tartani az esetekkel, legyen az erőszak, vagy az utcaseprő által behozott két fekete nylonzsák, tele kézigránátokkal. Az idő pedig szorít. Eddig 200 ezren jelentkeztek a rendőrség állományába. Kiképzésük most mindössze tíznapos, de tervezik az Idlibben már bevált 9 hónapos rendőri kiképzés bevezetését.
Az első 500 kiképzett és esküt tett újonc már szolgálatba is állt Damaszkuszban, a jellegzetes fekete egyenruhában.
(Borítókép: A szíriai rendőrség tagjai részt vesznek a Bassár el-Aszad szíriai elnök leváltása utáni diplomaosztó ünnepségen, a Szíriai Megmentési Kormány alá tartozó Rendőrakadémián, Damaszkuszban 2025. január 14-én. Fotó: Khalil Ashawi / Reuters)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót
Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.
február 6., 11:50
- Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára
Kémkedési aggályok merültek fel.
február 6., 12:04
- Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt
Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.
február 6., 13:42
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
2 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
3 órája
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
2 órája
- Külföld
Donald Trump csapata már régen tudta, hogy csak blöff az elnök gázai tervezete
Az övezet birtoklásáról és újjáépítéséről szóló elképzelését tárgyalási trükknek állították be.
február 6., 13:36
- Külföld
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről
Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.
37 perce
- Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból
Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.
február 6., 15:23
- Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült
A nyomozók vizsgálják az esetet.
február 6., 12:09
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
4 órája
- Címlapon
Olaf Scholz kőkemény üzenetet küldött, súlyosan megbüntetné a müncheni gázolót
Több vezető német politikus is megszólalt.
2 órája
- Címlapon
Orbán Viktor posztolt, hamarosan vágatlan interjúval jelentkezik
A kormányfő Tucker Carlsonnal találkozott Dubajban.
1 órája
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
6 órája
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
8 órája
- Mindeközben
Keleti Andrea: 30 éven keresztül minden összejövetelen azt kellett mondanom, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, fogyókúrázom
9 órája
- Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter
A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.
február 6., 16:32
- Külföld
Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések
A demonstrálók további iratokat követelnek, amelyekből kiderülhet a baleset valódi felelőse.
február 6., 06:03
- Külföld
Összeütközött két utasszállító Seattle repülőterén
A hatóságok vizsgálják az esetet.
február 6., 06:41
- Külföld
Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól
A tömeggyilkosság indítékát még mindig keresi a rendőrség.
február 6., 06:06
- Külföld
Izrael is kilépne az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából, de egy egyszerű ok miatt ez lehetetlen
Antiszemitizmussal vádolták meg a szervezetet.
február 6., 09:06
- Külföld
Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába
Az amerikai elnök tovább bővítené a férőhelyek számát a telepen.
február 6., 09:28
- Külföld
Irán elutasítja a gázaiak kitelepítésére irányuló amerikai tervet
Donald Trump átvenné az övezet irányítását.
február 6., 10:06
- Külföld
Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet
A külgazdasági és külügyminiszter a „liberális mainstreamet” okolja.
február 6., 07:34
- Mindeközben
Zoltán Erika elmondta, melyik bakancslistás álmukat szeretnék valóra váltani a férjével
11 órája
- Címlapon
A japán külügyminiszter is megszólalt a Budapesten meggyilkolt japán nő ügyében
A tokiói diplomácia vezetője arról is beszélt, mit javasolt a konzulátus a nőnek.
1 órája
- Külföld
Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab
A Szövetségi Légügyi Hivatal nyomoz az ügyben.
február 6., 07:26
- Külföld
Az új amerikai kormányzat hivatalos fórumon idézte Szijjártó Pétert
Szaúd-Arábia továbbra is kiáll az önálló palesztin állam mellett.
február 6., 09:15
- Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért
Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.
február 6., 08:45
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
tegnap, 21:35
- Külföld
Orbán Viktor: A világ hálával tartozik Donald Trumpnak, amiért leleplezte ezt a sötét összeesküvést
A miniszterelnök az X-en üzent.
február 6., 09:54
- Külföld
Több tucat internetes csalót vettek őrizetbe Nigériában
A harminchat előállított személy közül a legtöbb 35 év alatti.
február 6., 16:06
- Címlapon
Matolcsy György elárulta, milyen nagy tervet nem sikerült elérni
Hamarosan érkezik egy rejtélyes könyv is.
34 perce
- Külföld
Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban
A belügyminiszter szerint a fenyegetések tartalma a magyarországihoz volt hasonló.
február 6., 19:26
- Külföld
Horvátországot is elérte a tömeges bombafenyegetés, a levelek iszlamista üzenetet tartalmaztak
Az érintett iskolákba kiérkeztek a rendőrök, akik átvizsgálják az épületeket.
február 6., 10:54