Tűz ütött ki felszállás előtt egy dél-koreai repülőgépen

2025.01.28. 20:54
Kigyulladt egy utasszállító repülőgép Puszan nemzetközi repülőterén kedden este, amelynek következtében három ember szenvedett könnyebb sérüléseket, miközben evakuálták a gép utasait és személyzetét. Először a repülőgép farokrésze gyulladt ki, majd a tűz átterjedt a törzsre. A tűz oka egyelőre ismeretlen, kivizsgálása folyamatban van.

A dél-koreai tűzoltóság közölte, hogy az Air Busan Airbus A321-200-as típusú repülőgépe Puszan Kimhe nemzetközi repülőteréről indult Hongkongba, azonban a felszállás előtt kedden 22 óra 26 perckor kigyulladt a gép farokrésze.

A fedélzeten tartózkodó 169 utast, a személyzet hat tagját és egy karbantartót egy felfújható csúszdán menekítették ki.

A tűzoltók pár perc alatt a helyszínre érkeztek, majd alig egy órán belül megfékezték a lángokat. Először nem számoltak be sérültekről, később azonban kiderült, hogy hárman könnyebben megsérültek az evakuálás közben. Az utasok között huszonkét külföldi állampolgár volt.

A gép hátsó részén lévő csomagtartóból recsegés hallatszott, majd füst szállt fel. A füst egyre sűrűbb lett, és lángok csaptak ki, amikor egy légiutas-kísérő éppen egy tűzoltó készüléket vitt oda

− nyilatkozta egy utas a Yonhap dél-koreai hírügynökségnek.

Bár a tűz a repülőgép farokrészéből indult ki, később átterjedt a törzsére is. A tűz oka egyelőre ismeretlen. A dél-koreai Földügyi, Infrastrukturális és Közlekedési Minisztérium egy csoportot állított fel a történtek kivizsgálásra, melynek keretében hét tisztviselőt küldenek a helyszínre.

A szaktárca repüléstechnikai információs rendszere szerint az Air Busan szerencsétlenül járt repülőgépe több mint 17 éve állt szolgálatban, ugyanakkor a légitársaság az elmúlt tíz évben nem jelentett balesetet.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Hollandia betiltja a DeepSeek használatát a köztisztviselők számára

Kémkedési aggályok merültek fel.

február 6., 12:04

  • Külföld
Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Trump aláírta a rendeletet, amely kitiltja a transznemű nőket a női sportágakból

Az amerikai elnök az olimpiára érkező transznemű nők vízumkérelmét is megtagadja.

február 6., 15:23

  • Külföld
Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Először szólalt meg Volodimir Zelenszkij a Trump–Putyin-telefonbeszélgetésről

Az ukrán elnök közölte: országa semmilyen megállapodást nem fogad el, ami nélküle születik.

37 perce

  • Külföld
Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

Andrej Babis volt cseh miniszterelnököt látogatta meg titokzatos prágai útján Szijjártó Péter

A külügyminiszter szerint a cseh ellenzék nem támadná Magyarországot a szuverenitás védelme miatt.

február 6., 16:32

  • Külföld
Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

Ismét lövöldözés volt a brüsszeli metróállomásnál, egy ember megsebesült

A nyomozók vizsgálják az esetet.

február 6., 12:09

  • Külföld
Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Megnevezték a tíz embert meggyilkoló svéd lövöldözőt

Rickard Andersson mentális problémákkal küzdött.

február 6., 13:42

  • Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete

A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.

2 órája

  • Címlapon
Olaf Scholz kőkemény üzenetet küldött, súlyosan megbüntetné a müncheni gázolót

Olaf Scholz kőkemény üzenetet küldött, súlyosan megbüntetné a müncheni gázolót

Több vezető német politikus is megszólalt.

2 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor posztolt, hamarosan vágatlan interjúval jelentkezik

Orbán Viktor posztolt, hamarosan vágatlan interjúval jelentkezik

A kormányfő Tucker Carlsonnal találkozott Dubajban.

1 órája

  • Külföld
Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Iránban bemutattak egy drónok és helikopterek indítására is alkalmas hadihajót

Az iráni Forradalmi Gárda egy kereskedelmi hajót alakított át.

február 6., 11:50

  • Külföld
Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

A kormány szerint Magyarország számára is létfontosságú a vezeték.

február 6., 16:57

  • Külföld
Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések

Gazdasági válságba sodorhatják Szerbiát az újvidéki tüntetések

A demonstrálók további iratokat követelnek, amelyekből kiderülhet a baleset valódi felelőse.

február 6., 06:03

  • Külföld
Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Ingyensörrel motiválja az egyik német város a lakóit, hogy menjenek el szavazni

Még bratwurst is jár a voks mellé.

február 6., 17:03

  • Külföld
Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

Svédországban búcsút vettek az eddigi legsúlyosabb öldöklés áldozataitól

A tömeggyilkosság indítékát még mindig keresi a rendőrség.

február 6., 06:06

  • Külföld
Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Ezekben az országokban szeretnék a legtöbben, hogy a vallás beleszóljon a politikába

Inkább a szegényebb országokra jellemző a vallásos nacionalizmus.

február 6., 08:36

  • Címlapon
A japán külügyminiszter is megszólalt a Budapesten meggyilkolt japán nő ügyében

A japán külügyminiszter is megszólalt a Budapesten meggyilkolt japán nő ügyében

A tokiói diplomácia vezetője arról is beszélt, mit javasolt a konzulátus a nőnek.

1 órája

  • Külföld
Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Washington bejelentette: nem fizet többet a Panama-csatornán való áthaladásért

Panamára jelentős politikai nyomás nehezedik.

február 6., 08:45

  • Címlapon
Matolcsy György elárulta, milyen nagy tervet nem sikerült elérni

Matolcsy György elárulta, milyen nagy tervet nem sikerült elérni

Hamarosan érkezik egy rejtélyes könyv is.

34 perce

  • Címlapon
Váratlan kihívással szembesülhet a kormány, sztrájk jöhet

Váratlan kihívással szembesülhet a kormány, sztrájk jöhet

Több szakszervezet összefogott, szerintük hülyének nézik a kormánytisztviselőket, így nem maradt más választás.

3 órája

  • Külföld
Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

Szijjártó Péter kritizálta az ENSZ-t, szerinte a tagállamok fejére nő a szervezet

A külgazdasági és külügyminiszter a „liberális mainstreamet” okolja.

február 6., 07:34

  • Külföld
Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Megérkezett az első bevándorlócsoport Donald Trump fogolytáborába

Az amerikai elnök tovább bővítené a férőhelyek számát a telepen.

február 6., 09:28

  • Külföld
Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Német aktivistacsoportok indítottak pert az X ellen

Adatokat követelnek a platformtól.

február 6., 09:37

  • Külföld
Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

Floridai házat lyukasztott át egy égből lezuhant jégdarab

A Szövetségi Légügyi Hivatal nyomoz az ügyben.

február 6., 07:26

  • Címlapon
Ketten ültek az autóban, a sofőr gyorsított, mielőtt a tömegbe hajtott Münchenben, sok a sérült

Ketten ültek az autóban, a sofőr gyorsított, mielőtt a tömegbe hajtott Münchenben, sok a sérült

Videón, ahogy a rendőrök leteperik és bilincsbe verik a 24 éves afgán elkövetőt, a bajor miniszterelnök szerint támadás történt.

6 órája

  • Címlapon
Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

Brüsszel elesett, káosz szélén Európa fővárosa

A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.

5 órája

  • Külföld
Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

Rejtély az Egyesült Államokban: 100 ezer tojást loptak el egy raktárból

A bűnüldöző szervek szerint a lopás a tojások egekbe szökő árával függhet össze.

február 6., 10:48

  • Külföld
Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

Lekapcsolt internet miatt késelte meg édesanyja párját egy férfi

A nőt is megsebesítette.

február 6., 10:37

  • Külföld
Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban

Összesen 85 iskola kapott bombafenyegetést Horvátországban

A belügyminiszter szerint a fenyegetések tartalma a magyarországihoz volt hasonló.

február 6., 19:26