Meghalt Ted Kaczynski, az Unabomber néven elhíresült anarchista terrorista

2023.06.10. 20:45
Tizenhat bombatámadást követett el 1978 és 1995 között, amelyeknek három halálos áldozata volt. A matematikuszseni a modern társadalom összeomlását akarta elérni, elfogásával az FBI történetének leghosszabb nyomozása ért véget.

81 éves korában meghalt Ted Kaczynski, az Unabomber néven elhíresült terrorista – írja a The New York Times.

Kaczynski azzal vált ismertté, hogy a 1978 és 1995 között házi készítésű bombákkal követett el támadásokat, amelyek során három ember életét vesztette. Kaczynski erőszakos tetteivel a modern társadalom ellen akart fellépni. 

Kaczynskit az FBI minden idők egyik leghosszabb és legdrágább nyomozását követően fogta el a montanai vadonban álló kunyhójában, ahol magányosan, a modern civilizációtól visszavonulva élt. A 160 feletti IQ-val rendelkező terrorista a modern társadalmi rend összeomlását akarta előidézni támadásaival. Ezek során három embert ölt meg, huszonhármat pedig megsebesített. 

A hatóságok szombaton közölték, hogy Kaczynskit holtan találták a cellájában, halálának oka ismeretlen. 

Kaczynski magányos zseniből lett Harvardon végzett matematikus, később, 25 éves korára már a Berkeley Egyetem professzora, ezt követően radikalizálódott, és követte el támadásait. A hatóságok éveken át próbálták elkapni, de semmilyen nyomot nem hagyott maga után. Lebukásához 35 ezer szavas kiáltványának megjelentetése vezetett, amiben a technológiai fejlődést és az iparosodást kritizálta. Bátyja ismert rá egyedi stílusára és gondolataira.