Meghalt a székelyföldi füvesember

2023.03.26. 14:49
Macalik Ernő biológus, természettudományi szakíró, a székelyföldi füvesemberként ismert gyógynövényszakértő 1990 után vált egész Erdélyben ismertté gyógyteakeverékei, tinktúrái által. A szakértőt 2013-ban Magyar Örökség díjjal tüntették ki.

Meghalt Macalik Ernő biológus, természettudományi író március 25-én szülővárosában, Kolozsváron. A székelyföldi füvesemberként ismert gyógynövényszakértő 79 éves volt – írta meg a Székelyhon.

Macalik Ernő, a székelyföldi füvesember Kolozsváron született 1944. július 7-én, ahol 1962-ben elvégezte az Ady-Șincai Líceumot, 1967-ben a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett biológia szakos tanári diplomát. A Csíkkarcfalvi 1. számú Általános Iskola tanára volt. Első írását az Igazság közölte 1967-ben, szakmai írásai, fotói a Művelődés, A Hét, a Falvak Dolgozó Népe (itt Csodálatos élővilág című sorozata), az 1985-ös Hargita Kalendárium hasábjain jelentek meg.

1990 után nyugdíjazásáig a gyulafehérvári Római Katolikus Teológia középfokú kántorképző intézetében is tanított biológiát, és a Romániai Magyar Szóban is közölt.

Egész Erdély ismerte teáit

Nyugdíjazása után Csíkkarcfalván élt, és gyógynövények termesztésével, gyűjtésével, illetve feldolgozásával foglalkozott.

Tevékenységét 2000-ben Ezüstgyopár díjjal, 2013-ban Magyar Örökség díjjal ismerték el.

Macalik Ernő biológus, természettudományi szakíró, a székelyföldi füvesemberként ismert fitoterapeuta, gyógynövényszakértő 1990 után vált egész Erdélyben ismertté gyógyteakeverékei, tinktúrái által – írja a füvesemberről a levendulakedvelők és -termesztők közössége. 

Előadásai, tudásátadása példaértékű volt! Mint az igazi nagyok, végtelenül szerény, alázatos és nagy tudású volt. Isten hordozza tenyerén!

– mondták.

Csoda csak egy van, a lét maga, azon túl minden csak csodálatos. A gyógynövényre nem szabad csodaként gondolni

– vallotta a székelyföldi füvesember.