Összedőlt egy épület Katarban, halálos áldozat is van

33BU6UB-highres
2023.03.22. 16:24
Katar fővárosában, Dohában összedőlt egy épület. A romok alatt eddig egy férfi holttestét találták meg, az esetleges áldozatok utáni kutatás folytatódik – közölték a helyi hatóságok.

A katari belügyminisztérium tájékoztatása szerint a halálos áldozat a négyemeletes építményben tartózkodott az összedőlés pillanatában. A mentők eddig hét túlélőt találtak – jegyezte meg a tárca kommunikációs osztálya.

A hatóságok szerint egyelőre nem tudni az épület összedőlésének okát – írja az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió.

Az interneten terjedő videókon hallható, hogy az összedőlés után megszólaltak az autóriasztók.

Egy helyi lakos a The Peninsula című dohai hírportálnak elmondta, hogy az épület egy része rádőlt egy közvetlenül mellette lévő háromemeletes épületre. „Az egész területet lezárták, senki sem léphet be az épületekbe” – tette hozzá a nyilatkozó.

Egy másik lakos a hírportálnak elmondta, hogy helyi idő szerint szerda reggel 8:18-kor dőlt össze az épület. „Az épületben sok pakisztáni, egyiptomi és filippínó család lakik” – jegyezte meg.

Az ilyen incidensek ritkák a gázban gazdag öböl menti országban, amely elegáns magas épületeiről és tiszta utcáiról híres – írja az al-Dzsazíra.

(Borítókép: AFP)