Meghalt Pervez Musarraf egykori pakisztáni elnök

GettyImages-164502756
2023.02.05. 14:58

A volt pakisztáni vezető – aki 2001 és 2008 között volt elnök – hosszas betegség után halt meg Dubajban az ország hadseregének közleménye szerint. Pervez Mussaraf számos merényletet túlélt, többször vádolták meg hazaárulással és az alkotmány megsértésével is, amiért 2019-ben halálra ítélték.

Mussaraf ellen azért indult eljárás, mert a politikus a hadsereg egykori vezetőjeként 2007-ben szükségállapotot vezetett be, és felfüggesztette az alkotmányt, valamint börtönbe küldte a legfelsőbb bíróság azon tagjait, akik nem voltak hajlandók elfogadni a döntését. 

Az egykori államfő ellen Benazir Bhutto volt kormányfő meggyilkolásának ügyében is folyt eljárás, azzal vádolták, hogy nem tette meg a megfelelő lépéseket Bhutto védelmében. Musarrafot végül szökevénynek nyilvánították, és elkobozták a vagyonát. 

A halálbüntetést végül megúszta, 2016 óta élt Dubajban.

Pervez Mussaraf rendre a militáns iszlamisták, valamint a Nyugat közötti harc frontvonalában találta magát. A 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után a hazai ellenállás ellenére támogatta az Egyesült Államok terror elleni kemény fellépéseit. 2008-ban vereséget szenvedett a választásokon, és hat hónappal később elhagyta Pakisztánt.

Amikor 2013-ban visszatért, ismét indulni akart a választásokon, de letartóztatták, és eltiltották a jelöltségtől. Ekkor is hazaárulással vádolták meg. 2016-ban ismét távozott Pakisztánból, majd orvosi kezelést kért Dubajban, és azóta is száműzetésben élt az Egyesült Arab Emírségekben – írja a BBC.

Pakisztánba szállítják a holttestét

Musarraf kórházban halt meg vasárnap reggel. Holttestét különjárattal szállítják vissza az Egyesült Arab Emírségekből Pakisztánba, miután családja erre külön kérvényt nyújtott be.

A pakisztáni hadsereg közleményében őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt családjának. Arif Alvi pakisztáni elnök „az elhunyt lélek örök nyugalmáért és a gyászoló család bátorságért imádkozott, hogy el tudják viselni a veszteséget”. Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnök ugyancsak részvétét fejezte ki, csakúgy, mint az ország katonai vezetői.

(Borítókép: Pervez Musarraf 2013. március 24-én. Fotó:  Daniel Berehulak/Getty Images)