Újabb iratokat hoztak nyilvánosságra Donald Trump Twitter-fiókjának felfüggesztéséről

2022.12.10. 06:51
Újabb Twitter-iratokat hoztak nyilvánosságra Donald Trump volt amerikai elnök fiókjának felfüggesztéséről. Ennek első része még a múlt héten került ki a nyilvánosság elé.

A Twitter előző vezetése idején követett tartalomszabályozási gyakorlatot bemutató belső üzenetváltások nyilvánosságra hozatalát az új tulajdonos, Elon Musk kezdeményezte. Az úgynevezett Twitter-iratok első része múlt pénteken vált elérhetővé Matt Taibi újságíró szerkesztésében a közösségi médium felületén − közölte az MTI. 

A levelezések szerint Donald Trump fiókjának 2021. január 8-i felfüggesztéséről a január 6-i washingtoni zavargások nyomán döntött a közösségi médium tartalomszabályozó testülete. Ahogy az egyik belső üzenet fogalmaz, az akkor még hivatalban lévő elnök elleni intézkedéshez hozzájárultak Donald Trump és támogatóinak „a választások idején és elnöksége alatt tett” lépései.

Az elnök esetében 2020 októberében, néhány nappal az elnökválasztás előtt is intézkedtek egy bejegyzés miatt, amikor korlátozták a politikus közleményeinek elérhetőségét és olvashatóságát.

A pénteken megjelent, 2020 októbere és 2021 januárja közötti belső üzenetváltásokból kiderül, hogy az elnökválasztáshoz közeledve gyakoribbá váltak a Twitter és az FBI, valamint egyéb hatóságok közötti egyeztetések, amelyeken kritikusnak minősített elnöki bejegyzések is szóba kerültek.

James Comer, a Képviselőház felügyeleti bizottságának republikánus tagja pénteken egy televízó-interjúban közölte, pártja vizsgálatot kezdeményez.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM