Hatvan centiméteres machetével ölte meg a tanárát a dühös diák

2022.12.08. 06:45
Súlyos büntetésre számíthat az a fiatal diák, aki azért végzett a pedagógusával, mert az rossz jegyet adott neki, írja az Új Szó.

A bűncselekményt Prágában követte el a 17 éves fiú a közelmúltban, a bíróság azonban még csak most kezdett hozzá az ügy tárgyalásához. A vádirat szerint a tanár ötös osztályzatot adott a tinédzsernek, amin nagyon felbőszítette magát a fiatal.

Egy nappal később a diák egy 60 centiméteres machetével érkezett az iskolába, majd leszúrta a pedagógust az osztályteremben. Az eset egész Csehországot megrázta.

Jaroslav Rehák a bíróságon beismerte a gyilkosságot. Elmondta, hogy elege lett a pedagógus viselkedéséből, ami szerinte elfogadhatatlan volt. Helyi sajtóhírek szerint a fiatalember a teremben többször is elsírta magát, olykor pedig hangosan kiabált és káromkodott, emiatt a bírónak több ízben is rá kellett szólnia.

A 17 éves Rehák azt is mondta, hogy nem akarta kioltani a tanár életét, állítása szerint csak rá akart ijeszteni a felnőttre. Az államügyész azonban tagadja ezt, és azt mondja, hogy a fiú alaposan kitervelte a cselekményt. Ha a bíróság bűnösnek találja a tanulót, akkor akár 20 év börtönbüntetés is várhat rá.