Ismét összecsaptak a palesztinok az izraeli hadsereggel

2022.11.29. 08:08

Az MTI a Haarec című újság hírportáljára hivatkozva azt írta, hogy az incidens Ciszjordánia déli részén, a Hebrontól mintegy 11 kilométerre lévő Beit Ummar faluban történt. Kiváltó oka az volt, hogy két, tartalékos katonákat szállító izraeli katonai dzsip meghibásodott egy gyakorlat idején. 

Miközben a katonák arra vártak, hogy evakuálják őket és járműveiket, a helyi lakosok demonstrációba kezdtek és kövekkel dobálták meg őket, 

erre válaszolva a katonák tömegoszlató fegyvereket vetettek be, és tüzet nyitottak a tiltakozókra. 

A palesztin Vörös Félhold mentőszolgálat közlése szerint több ember megsérült a tűzben. Az egyik férfit mellkason találta el a lövedék, ő bele is halt a súlyos sérülésbe.

Az izraeli hadsereg közleménye szerint a zavargásokban tucatnyi tüntető köveket és házilagos robbanószerkezeteket dobált, és rá is lőttek az oszlatást végző katonai erőkre. A járműveket és a katonákat végül sikeresen evakuálták a helyszínről – közölték. 

Izraelben március óta újabb erőszakhullám indult, melyre főként Ciszjordánia északi részén folytatott terrorellenes offenzívával válaszolt a kormány. A razziák célja, hogy megakadályozzák az újabb palesztin támadásokat, amelyekben az év eleje óta 26 ember vesztette életét Izraelben és Ciszjordániában. A szinte minden éjjel zajló terrorellenes razziákon eddig

több mint 2000 palesztint tartóztattak le, és több mint 138 palesztin halt meg,

közülük sokan – de nem mindegyikük – rajtaütések vagy a biztonsági erőkkel való összecsapások közben vesztették életüket. Alig pár napja Jeruzsálemben is volt egy robbantásos merénylet, amelyben többen meghaltak. 

Izrael az 1967-es, „hatnapos” közel-keleti háborúban foglalta el Jordániától Ciszjordániát, valamint Kelet-Jeruzsálemet, és Egyiptomtól a Gázai övezetet. A palesztinok ezeken a területeken akarják létrehozni saját, független államukat.