A Facebook összehangolt kamuprofilok hálózatát észlelte Oroszországból és Kínából

463A0700
2022.09.27. 16:51
A Facebook anyacége, a Meta észlelte, hogy hamis profilok két különálló hálózatát törölte, amelyeket Kínában és Oroszországban hoztak létre. Valószínűleg fedett titkosszolgálati akciókról volt szó, amelyek amerikai választókat kívántak befolyásolni a politikai spektrum mindkét oldalán.

A Meta nem állítja, hogy az országok kormánya áll a művelet mögött, csak azt, hogy a műveleteket ezekből az országokból irányították − mondta el a CNN műsorában a hírtelevízió tudósítója, Donie O’Sullivan.

A kínai támadás esetében nagyon kevés profilról van szó, amelyeknek csak kis hatásuk lehetett. A Meta azonban azért tartja lényegesnek az eseményt, mert míg már számos hasonló kampányt láttak, amely Oroszországból indult ki, Kínából ez volt az első olyan, amelyet felfedeztek. 

Ben Nimmo, a Meta globális biztonsági vezetője elmondta, hogy a kínai aktivitás valóban alacsony szintű volt, és nem érintett magas státuszú felhasználókat, mégis veszélyesnek tartják, ugyanis most először tapasztaltak ilyet Kína felől. A hamis profilok amerikainak adták ki magukat, és úgy próbáltak kommunikálni, mintha amerikaiak lennének. 

Olyan beszélgetésekben vettek részt, amelyek az Egyesült Államokban jelenleg nagy horderejű témákról, az abortuszról vagy a fegyvertartásról szóltak. Nimmo éppen ezért úgy gondolja, hogy a fenyegetés újabb szintre lépett.

A Meta az ügyben begyűjtött adatokat átadta az FBI-nak.

Az Oroszországból vezérelt kampány ezzel szemben professzionális és nagyszabású volt. Olyan, fókuszált üzeneteket tartalmazott, amelyek Ukrajnára vonatkoztak. Százezer dollárért (42 millió forintért) hirdették ezeket a posztokat a platformon. Összesen kétezer profil vett részt az akcióban, amelyek nagy, nemzetközi lapok tipográfiáját, mint például a brit Guardianét felhasználó, megtévesztően becsomagolt hamis cikkeket is megosztottak. 

Az egyik, a Guardian cikkének feltüntetett címsorban például arra vonatkozó bizonyítékokat ígérnek, hogy a bucsai vérengzést valójában az ukránok rendezték meg. Aki rákattintott a címre, az a Guardian oldalára megszólalásig hasonló oldalon találta magát, vagyis az egész akció igen aprólékosan és igényesen volt kivitelezve.

(Borítókép: Ruzsovics Dorina / Index)

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM