Gyanús körülmények között halt meg egy orosz üzletember Washingtonban

2022.08.18. 21:57
Dan Rapoport lettországi születésű orosz befektetési bankár többször élesen bírálta Vlagyimir Putyin elnököt, és a háború kitörése óta többször is járt Ukrajnában segítséget nyújtani.

Washington egy elegáns negyedében, egy lakóház előtti járdára zuhanva találták az orosz üzletembert. A mentő kórházba vitte, ahol halottnak nyilvánították. Az amerikai főváros rendőrségének közleménye szerint még vasárnap este kaptak telefonos bejelentést az esetről.

Rapoportot az épület előtti járdán találták meg, a haláleset ügyében még tart a nyomozás, de egyelőre semmi nem utal bűncselekményre – közölte a Metropolitan Police szóvivője. Az áldozatnál 2500 dollárnyi készpénzt, egy törött mobiltelefont, egy floridai jogosítványt és egyéb személyes tárgyakat találtak.

Sajtójelentések szerint két nappal a halála előtt Rapoport nyugtalanító bejegyzést tett közzé a közösségi médiában. A Fox News tudósítása szerint az Apokalipszis most című filmből vett Marlon Brando-képet posztolt, és azzal kommentálta: „A horror”.

Ukrán származású második felesége szerint férje nem lett öngyilkos

– írja az Independent.

Nyíltan kiállt az ellenzéki Navalnij mellett

Dan Rapoport az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Lettországban született 1970-ben. Szüleivel a 80-as években politikai menekültként telepedett le az Egyesült Államokban, majd az egyetem elvégzése után 1991-ben visszaköltözött Moszkvába, ahol befektetési bankárként dolgozott, és társtulajdonosa lett egy ismert moszkvai éjszakai klubnak.

2012-ben hagyta el Oroszországot, miután nyíltan kiállt az azóta bebörtönzött ellenzéki politikus és aktivista Alekszej Navalnij mellett. Azóta is többször bírálta élesen Putyin elnök politikáját, veszélyes embernek nevezve őt.

Az Egyesült Államokban 2016-ban azzal került be a hírekbe, hogy több millió dollárt érő washingtoni otthonát Donald Trump lányának, Ivanka Trumpnak és férjének, Jared Kushner korábbi elnöki főtanácsadónak adta el.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport