Orvosi segítséget kér a zaklatással vádolt brit képviselő

2022.07.03. 14:49
A brit konzervatív parlamenti képviselő, Chris Pincher az után lett felfüggesztve az állásából, hogy két férfi zaklatásával, tapogatásával vádolták. A férfi most professzionális orvosi segítséget kér az ügy miatt.

A tamworthi képviselő nyilatkozatában azt írja, hogy „őszintén sajnálja az okozott felháborodást”, és teljes mértékben együttműködik a vele kapcsolatban indított vizsgálatban. Azt is elmondta, hogy „tiszteletben tartja” Boris Johnson azon döntését, hogy felfüggesztette őt – írj a BBC

Chris Pincher csütörtökön mondott le a frakcióvezető-helyettes posztjáról is, azon indoklás kíséretében, hogy előző este „túl sokat ivott”. Másnap érkezett a brit parlamentbe egy feljelentés, ami után Boris Johnson azonnal felfüggesztette. A BBC-nek nyilatkozó szemtanúk a parlamenti képviselő „szélsőségesen részeg” állapotáról számoltak be, ahogy a londoni Carlton Clubban italozott. 

Chris Pincher úgy nyilatkozott az esetről, hogy a miniszterelnökkel is közölte, túl sokat ivott aznap este, ezzel megalázva magát és másokat. 

A elmúlt napok stressze, tetőzve az elmúlt jó pár hónap stresszét, végre meggyőzött, hogy jót tenne nekem a professzionális orvosi segítség. Folyamatában vagyok, hogy ezt igényeljem. Remélem, mihamarabb visszatérhetek képviselői szolgálatomhoz

– nyilatkozta a volt képviselő. 

Boris Johnson csütörtökön még nem akart eleget tenni a frakcióvezető-helyettes felfüggesztését követelő hangoknak, mondván, hogy a maga részéről lezárta az ügyet. A BBC egyik névtelen forrása szerint másnap már azonban, amikor a panasz is megérkezett, gyorsan lépett az ügyben. A felfüggesztés csak a konzervatívfrakció-tagságot érinti, Chris Pincher a jövőben is részt vehet a parlament ülésein mint független. 

Chris Pinchernek már volt egy hasonló ügye 2017-ben, amikor Alex Story olimpikon evezős és konzervatív aktivista felé tett illetlen gesztusokat. Pártja etikai testülete azonban felmentette, ezért visszakapta a funkcióját.