Tűz és robbanás a genfi repülőtéren, felfüggesztették a járatok fogadását

2022-05-20T182543Z 1233083274 RC26BU9ACYWZ RTRMADP 3 SWISS-AIRPO
2022.05.20. 20:22

A repülőtér szóvivője azt mondta, hogy a tűz abban az épületben ütött ki, ahol a menedékkérőket fogadták. Az épület már a repülőtéren kívül van ugyan, de nincs messze a leszállópályáktól, és jelenleg átépítés alatt áll – közölte.

Az épületből sűrű fekete füst szállt fel péntek délután, majd – már a tűzoltók kiérkezése, az oltás megkezdése után – egy robbanás is történt:

Egy másik felvételen az látható, hogy az egyik repülőgép még a sűrű füst ellenére is leszállást hajtott végre a repülőtéren, pont azokban a pillanatokban, amikor ez a detonáció történt (a videó végén látható és hallható a robbanás).

A repülőtéren a tűz kitörése után teljesen felfüggesztették a gépek fogadását, a felszállást azonban még bizonyos körülmények közt lehetővé tették. A Lisszabonból, Madridról és Barcelonából érkező gépeket biztos, hogy más reptérre irányítják át, a többi késve szállhat le. 

Gázpalackok robbanhattak be, eloltották a tüzet 

A Tribune de Genève közlése szerint az épületben öt gázpalack robbanhatott be, vélhetően ez okozta a videókon látható detonációt. A kigyulladt épületben ezeken kívül még további tíz gázpalack volt, de azok nem robbantak be. 

Az épület oltásán összesen ötven tűzoltó dolgozott, akik

Helyi idő szerint fél hétre már eloltották a tüzet.

A tűzoltók még a helyszínen vannak, folytatják az épület átvizsgálását. Helyi idő szerint este 7 órától kezdve teljesen helyreállt a forgalom a reptéren. Halálesetekről és sérültekről nem számoltak be az esettel összefüggésben, egy ember azonban sokkot kapott, őt kórházba kellett szállítani. 

Azt még vizsgálják, hogy a tüzet mi okozhatta. A helyi tűzoltóság tisztviselője mindössze annyit közölt, hogy az épület legfelsőbb emelete gyulladhatott ki, és hogy az épület tetejének szigetelésén dolgoztak a napokban a munkások.

(Borítókép: tűz ütött ki a svájci genfi repülőtér közelében 2022. május 20-án. Fotó: Alexandra La Guardia / REUTERS)