Hét ENSZ-békefenntartó meghalt, amikor robbantásos merényletet hajtottak végre Maliban

2021.12.09. 10:18

Robbantásos merényletet hajtottak végre Maliban szerdán, amiben hét ENSZ-békefenntartó életét vesztette – jelentette a France24. A robbantás a Mali közepén található Mopti régióban, Bandiagara környékén történt. A merénylők egy, a békefenntartók által felügyelt konvojra csaptak le.

Az országban állomásozó ENSZ-misszió (MINUSMA) megerősítette a hírt, de nem árulták el, hogy milyen állampolgárságúak az áldozatok. Közlésük szerint további három békefenntartót súlyos sérülésekkel kezelnek.

António Guteress ENSZ-főtitkár elítélte az akciót, és arra kérte Mali hatóságait, hogy derítsék ki, kik állhatnak mögötte.

Mali északi részén 2012-ben kezdődött egy dzsihadista felkelés, amely három évvel később már a szomszédos Nigerre és Burkina Fasóra is átterjedt. A konfliktus következtében több ezren meghaltak, és körülbelül kétmillió embernek el kellett hagynia otthonát. Az országban több radikális szervezet, köztük az al-Kaida és az Iszlám Állam is jelen van.

Az ENSZ-misszió 2013-ban kezdte meg működését a térségben, a MINUSMA-ban jelenleg körülbelül 16 500 fő (ezen belül 10 700 katona) teljesít szolgálatot. Az ENSZ adatai szerint ez a misszió járt eddig a legnagyobb veszteségekkel az összes békefenntartó missziójuk közül: a mostani veszteségekkel együtt már legalább 154-en haltak meg erőszakos cselekmények következtében 2013 óta.

Bár nem az ENSZ-misszió keretében, magyar katonák is állomásoznak Maliban, számuk a közeljövőben nőni is fog. Szijjártó Péter külügyminiszter októberben jelentette be, hogy az európai országok erőit tömörítő Takuba-kötelék keretében 62 magyar katona érkezhet majd az országba.

A kötelékben kiképzőtisztként már korábban is szolgált 20 magyar katona. Nekik, valamint az újonnan érkezőknek 2023 végéig adott felhatalmazást az Országgyűlés. A katonai szerepvállalásról vendégszerzőnk összefoglalóját az alábbiakban olvashatják.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport