Soros György cége részesedést szerzett az egyik vezető lengyel lapban

2021.11.28. 16:42

Soros György egyik befektetési alapjának tulajdonában lévő cég írt alá előszerződést a lengyel Gremi Media 40 százalékának megvásárlásáról. Ez a cég adja ki Lengyelország egyik vezető napilapját, a Rzeczpospolitát. A milliárdos filantrópnak öt éven belül ez már a harmadik befektetése a lengyel médiába – írta meg a Bloomberg

Soros György régóta foglalkozik a demokrácia kérdésével a volt kommunista blokk országaiban, és támogatja a független sajtót a közelmúltban felerősödött, a nacionalista és populista kormányok által indított támadásokkal szemben

A lap információi szerint a Gremi részvényeit az amszterdami központú Pluralis BV fogja megvásárolni. Ez a cég a King Baudouin Alapítvány, a Mediahuis NV és a Médiafejlesztési Befektetési Alap (Media Development Investment Fund, MDIF) tulajdonában van. A vételár összegét egyelőre nem hozták nyilvánosságra. 

Az MDIF, amelynek alapítói között ott van Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa, a lengyel Radio Zet egyik befektetője, és a harmadik legnagyobb részvényese az Agora SA-nak, ami annak a Gazeta Wyborcza napilapnak a kiadója, amely a Lengyelországot 2015 óta kormányzó jobboldali koalíció egyik leghangosabb kritikusa. 

A Bloomberg értékelése szerint a kormányzó Jogért és Igazságosságért párt a hatalomra jutása óta a közmédiát saját politikájának szócsövévé alakította. Nemrég az egyik helyi televíziót tulajdonló nemzetközi Discovery társaságot próbálták sikertelenül kiszorítani az országból.  

A lengyel médiapiac helyzete folyamatosan egyre nehezebb. A politikai nyomás egyre jobban érezteti a hatását

– mondta el a Gremi Media elnöke, Grzegorz Hajdarowicz.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM