Távfűtés nélkül maradt öt kórház Temesváron

Koronavírus a világban – az Index keddi hírösszefoglalója

2021.10.26. 21:23
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Covid-19-világjárványnak koránt sincs vége – közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti bizottsága, amely felszólította a tagállamokat, hogy ismerjék el a szakosított ENSZ-szervezet által hitelesített valamennyi védőoltást – írja az MTI. A múlt héten tartott legutóbbi ülés után a bizottság kedden nyilatkozatot tett közzé, amelyben hangsúlyozta, hogy

    sikerült ugyan eredményeket elérni a Covid-19 elleni védőoltások és kezelések alkalmazásának kiterjesztésével, a jelenlegi helyzet elemzése és az előrejelzési modellek azonban arra utalnak, hogy a világjárványnak még koránt sincs vége.

    Ugyanez a bizottság javasolta 2020. január 30-án a WHO főigazgatójának a nemzetközi közegészségügyi szükséghelyzet – a legmagasabb járványügyi riasztás – kihirdetését, amit a főigazgató meg is tett.

    A kedden közzétett nyilatkozatban a bizottság közölte, a világjárvány továbbra is rendkívüli esemény, amely változatlanul károsítja az egész világ lakosságának egészségét, nemzetközi fertőzési kockázatot jelent, veszélyezteti a nemzetközi közlekedés zavartalan működését, és egyeztetett nemzetközi reagálást igényel.

    A nemzetközi riasztás érvényben maradásának megfelelően valamennyi országnak továbbra is folytatnia kell a védekezést, közte a fizikai távolságtartásra vonatkozó intézkedések betartatását, az oltást, a gyors diagnosztizálást és kezelést – áll a bizottság közleményében.

  • A román hatóságok célkitűzése az, hogy az év végéig Románia elérje a koronavírus elleni nyájimmunitást, vagyis a felnőtt lakosság átoltottsága meghaladja a 70 százalékot – mondta keddi sajtóértekezletén Valeriu Gheorghita katonaorvos, a romániai oltáskampány koordinátora.

    Az oltásparancsnok elmondta, eddig a teljes lakosság 33 százaléka, a beoltható, 12 év feletti lakosság csaknem 39 százaléka, illetve a 18 év feletti lakosság több mint 41 százaléka kapott a koronavírus elleni oltásból legalább egy adagot – írja az MTI.

    Ezzel az átoltottsággal Románia jelenleg csak Bulgáriát előzi meg az Európai Unióban.

    Regionális szinten továbbra is Bukarestben a legmagasabb, csaknem 60 százalékos az átoltottság, Kolozs megyében pedig 52 százalékos, míg Suceava megyében a legalacsonyabb, 24 százalékos.

    Gheorghita arra alapozta a lemaradás gyors behozásával kapcsolatos derűlátását, hogy az utóbbi héten - amióta az államfő bejelentette, hogy mindenütt kötelezővé válik a védettségi igazolvány használata - háromszorosára ugrott az oltási hajlandóság, és immár országszerte hatalmas sorok várakoznak az oltópontok előtt, amelyek egész nyáron kongtak az ürességtől.

  • Az új koronavírusos esetek számának jelentős növekedése miatt a belga kormány ismét kötelezővé teszi a beltéri helyiségekben a szájmaszk viselését, és elrendelte a koronavírus-igazolvány általános bevezetését az országban – írja az MTI.

    A rendelkezés értelmében péntektől a belgiumi üzletekben, bevásárlóközpontokban, egészségügyi intézményekben, koncerttermekben, sportközpontokban, könyvtárakban és istentiszteleti helyeken maszkot kell viselni, illetve ezek a helyiségek csak az immunitást igazoló koronavírus-igazolvánnyal lesznek látogathatóak.

    Alexander de Croo belga kormányfő a nemzeti járványügyi bizottság keddi rendkívüli ülésén elmondta, „nem hagyhatjuk figyelmen kívül az új fertőzöttek számának 70 százalékos emelkedését. Ahogy más országokban, úgy itt is elkezdődött a járvány negyedik hulláma.” Hozzátette, a kormány nem tervez lezárásokat, mivel a lakosság mintegy 85 százaléka megkapta a vírus elleni oltást.

    A belga kormány emellett javaslatot tett a szükségállapot ismételt bevezetésére, amelyről a parlament fog dönteni két héten belül. Továbbá, amint tudományosan bizonyították a harmadik, emlékeztető vakcina hatékonyságát, a kormány megkezdi megszervezni az arra irányuló oltási kampányt. A belga vezetés ugyancsak erősen ajánlja a távmunkához történő visszatérést.

    A 11,5 millió lakost számláló országban egy hét alatt mintegy 75 százalékkal emelkedett az új fertőzöttek aránya. Az egészségügyi hatóságok napi 5300 esetet regisztráltak, míg a kórházi felvételek száma 69 százalékkal nőtt. Az egészségügyi intézmények naponta átlagban 100 koronavírusos betegről jelentenek. A járványban elhunytak száma 13 százalékkal nőtt.

  • Az Egyesült Államok 102 millió dollárral támogatja a Délkelet-ázsiai országokat, hogy ezzel is segítse a koronavírus járványból való kilábalást, az éghajlatváltozás okozta nehézségek kezelését és a gazdasági növekedés előmozdítását – jelentette be kedden Joe Biden amerikai elnök, a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) virtuális csúcstalálkozóján.

    Az MTI azt írta, Joe Biden az ASEAN-t alapvető fontosságúnak, valamint „összetartó kapocsnak” nevezte az indiai-csendes-óceáni térség regionális szerkezete és a térség biztonsága szempontjából.

    Az elnök emellett kiemelte az Egyesült Államok és a szövetség közötti együttműködés bővítésére irányuló erőfeszítéseket az egészségügy, az éghajlatváltozás, az energetika, a közlekedés, valamint a nemek közötti esélyegyenlőség terén. Az elnök megismételte, hogy országa 40 millió adag Covid-19 elleni oltóanyagot és több mint 200 millió dollár sürgősségi segélyt biztosít az ASEAN-tagállamoknak, hozzájárulva a koronavírus elleni küzdelemhez.

  • Kétnapos online oktatást vezetnek be Horvátországban az őszi szünet után a koronavírus-járvány terjedésének lassítására – jelentette be Andrej Plenković horvát kormányfő.

    Az MTI beszámolója szerint pénteken lesz az utolsó tanítási nap az országban, az őszi szünet pedig jövő szerdáig tart. A válságstáb ezért úgy döntött, az azt követő két napon online oktatást rendel el az iskolákban. A napi új fertőzöttek negyedét diákok teszik ki, jelenleg tízezer tanuló és kétszáz pedagógus van karanténban.

    A kormányfő a közelgő ünnep, a mindenszentek, valamint a halottak napja alkalmával arra figyelmeztetett, mindenki tartsa be a járványügyi szabályokat, hordjon maszkot, ügyeljen a távolságtartásra és a higiéniára, valamint ismételten az oltás felvételére szólított fel.

    A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 889 710-en kaptak védőoltást, közülük 1 777 373-an már a második adagot is felvették. Az elmúlt 24 órában 3360 új fertőzést azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben harmincan haltak meg. Kórházban 1170 beteget ápolnak, közülük 139-en vannak lélegeztetőgépen.

  • Száztízmillió adag koronavírus elleni védőoltást szállít az Afrikai Uniónak (AU) a Moderna. Az első tizenötmillió adagot várhatóan az idei év végéig leszállítják – jelentette be kedden az amerikai biotechnológiai vállalat.

    A Moderna a vakcinákat a globális hozzáférés biztosításával kapcsolatos kötelezettségvállalásnak megfelelően alacsonyabb áron szállítja – áll a vállalat közleményében, amelyet az MTI ismertetett.

    Az Afrikai Unió különböző gyártóktól vásárol védőoltásokat a tagállamok lakossága immunizálásának gyorsítása érdekében. Strive Masiyiwa, az AU koronavírusügyi megbízottja üdvözölte a Moderna bejelentését. Közölte, hogy az AU eddig 17 millió adag koronavírus elleni vakcinát osztott szét, és a következő három hétben újabb 35,2 millió adag védőoltás érkezik.

    Afrika 1,3 milliárd lakosának eddig csak mintegy öt százalékát oltották be mindkét adaggal. A hatvanszázalékos átoltottsághoz becslések szerint mintegy 1,6 milliárd dózis vakcinára lesz szükség.

    Az Afrikai Betegségellenőrző és Megelőzési Központ szerint keddig Afrikában kevesebb mint 8,6 millió Covid–19-fertőzöttet dokumentáltak, a halálesetek száma 217 ezer alatt van. Szakértők szerint a fertőzöttek és a halálesetek száma a tesztelés alacsony aránya miatt a hivatalos adatoknál jóval magasabb lehet.

  • 40 954 új koronavírus-fertőzöttet jelentettek be kedden az Egyesült Királyságban. A betegségben 263 ember életét vesztette,

    amire közel nyolc hónapja nem volt példa.

    A Sun szerint legutóbb idén tavasszal voltak ehhez hasonló adatok. Ennél több halottat egy nap alatt legutóbb március 3-án regisztráltak – írták. A Guardian mindeközben azt írja, hogy ugyancsak március óta nem volt annyi ember kórházban, mint most.

    A járvány kezdete óta összesen már majdnem 140 ezer ember vesztette életét koronavírusban az Egyesült Királyságban. Az országban jelenleg a delta-variáns és az abból kifejlődött delta plusz terjedése okoz komoly gondokat.

    A brit kormány nyáron feloldotta az összes korlátozást, és egyelőre nem is szeretnék újra bevezetni, inkább a harmadik oltásban bíznak

  • Keddtől minden 55 éven felüli jelentkezhet a Covid-19 elleni harmadik oltásra, ha már eltelt fél év azóta, hogy megkapta a második dózist – adta hírül az Új Szó Zuzana Eliásová, az egészségügyi minisztérium szóvivőjének nyilatkozata alapján. 

    A szakember elmondta, hogy alacsony immunitású személyek már a második oltás után négy héttel megkaphatják a harmadikat is, de ehhez orvosi ajánlásra van szükség. Emellett arról is informált a szóvivő, hogy ebben az esetben is ajánlja a harmadik oltást, ha időközben átestek a Covid-19 betegségen, mindenki más csak hat hónap elteltével kaphat harmadik dózist.

    Azoknak, akik már megkapták a két oltást és a betegségen is átestek, a minisztérium nem javasolja a harmadik oltást, mivel a fertőzésen való átesés is emeli a védettséget. De ha ragaszkodnak hozzá, ők is beoltathatják magukat harmadszor is

    – tette hozzá a tárca, aki azt is tudatta, hogy előzetes regisztráció nélkül is el lehet menni a harmadik oltásra, elég felmutatni az oltóponton az oltási igazolványt (az EU digitális Covid-igazolványát).

  • Megdőlt az oltási rekord Romániában, ahol kedden (október 25.) 111 ezren kapták meg a koronavírus elleni vakcinát. Ezzel a tempóval év végéig elérhetik a hetvenszázalékos átoltottságot a szomszédos országban – számol be róla a Főtér

    A romániai oltási kampány kezdete, azaz 2020. december 27. óta nem volt olyan, hogy ilyen sokan kérték volna a vírus elleni oltást. Eddig több mint 6,5 millió romániai állampolgár kapta meg a vakcinát, ebből 5,97 mindkét adagot. Az elmúlt 24 órában 150 639 embert oltottak be, közülük 111 033-an az első adagot kapták, ez pedig abszolút rekord.

  • Erősen nőtt az érdeklődés a koronavírus elleni oltás iránt Csehországban. Míg október elején naponta már alig néhány ezren vették fel az oltóanyagot, a hét elején ez a szám már elérte a napi harmincezret – derül ki az egészségügyi minisztérium honlapján kedden megjelent kimutatásokból, amelyekről az MTI közölt beszámolót.

    A tárca szakértői szerint ennek legfőbb oka, hogy az utóbbi hetekben ismét gyorsan emelkedik a napi új fertőzések száma, nő a munkaadók nyomása alkalmazottaik beoltására, illetve az a tény, hogy november elsejével megszűnik a koronavírustesztek ingyenessége.

    A 10,7 millió lakosú Csehországban eddig 6,06 millió ember kapta meg az oltás mindkét adagját, 135 ezren pedig már a harmadik dózist is. Adam Vojtěch egészségügyi miniszter szerint ezzel a beoltottság terén Csehország az Európai Unió átlaga alatt van. 

  • A koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb szigorításokat követelő tagjainak otthona előtt tiltakoztak oltásellenesek csoportjai a minap. Az egészségügyi miniszter kedden elítélte a történteket – írja az MTI.

    A szerbiai közszolgálati televízió beszámolója szerint Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter azt mondta, minden döntés mögött az egészségügyi minisztérium áll, tüntessenek az ő otthona előtt.

    Hozzátette, hogy a tiltakozóknak el kellene gondolkodniuk azon, mi ellen is tüntetnek, mi a fontosabb: az elképzelt elveik, vagy az emberek egészsége és élete.

    Míg a tiltakozók szerint diszkriminatív, hogy 22 óra után a szórakozó- és vendéglátóhelyek csakis oltási igazolással látogathatók, a járványkezeléssel megbízott válságstáb orvosszakértői szerint nemcsak este, hanem egész nap meg kellene követelni a védettségi igazolást.

    A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában keddre 5908-cal 1 104 117-re, a járvány halálos áldozatainak száma 62-vel 9571-re növekedett.

  • 4262 új fertőzöttet regisztráltak az utóbbi 24 órában Csehországban, hasonlóra idén április 13. óta nem volt példa. A kormány az oltatlanok járványának nevezte az újabb koronavírus-hullámot.

    Ez már az oltatlanok járványa. Ez tény. Az új fertőzöttek többségét nem oltották be, és azokat sem, akiket kórházban és súlyos állapotban kell kezelni

    – mondta Adam Vojtěch egészségügyi miniszter.

    Szakértők szerint a következő időszakban tovább emelkedhet majd a naponta regisztrált új fertőzöttek száma az országban. 

  • Sorban állnak az emberek a román oltópontok előtt, miután az országban súlyos járványügyi korlátozásokat vezettek be az utóbbi napokban. 

    Az országban eddig kevesen adatták be maguknak a vakcinát, amelynek következtében az utóbbi hetekben tízezrek kapták el a fertőzést naponta. Ezen a héten azonban könnyen lehet, hogy megdőlnek az oltási rekordok.

    A korlátozások miatt oltattam be magam. Most már én is úgy látom, hogy mindenkinek meg kellene ezt tennie, hogy véget vessünk ennek a világjárványnak

    – mondta egy 55 éves bukaresti férfi. 

  • Az országban péntek óta összesítve 2275 új fertőzöttet és kilenc halálesetet jelentettek be. Ezzel a járvány kezdete óta elkönyvelt, koronavírusban elhunyt személyek száma tizenötezer fölé emelkedett

    Napjainkban mindemellett jóval kevesebben halnak meg a járvány miatt az országban, mint előző télen, amikor csúcson volt a halálozások száma.

  • A belga kormány a járványmutatók romlása miatt megfontolja, hogy visszavezeti a járványügyi korlátozások egy részét.

    Frank Vandenbroucke egészségügyi miniszter leszögezte: drasztikus lépésekre egyelőre nem kell számítani.

    A bárok és éttermek nyitva maradnak. Az is fontos, hogy a gyerekek iskolába mehessenek. De lehet, hogy a maszkviselést több helyen is kötelezővé tesszük

    – mondta a VRT nevű helyi televíziócsatornának nyilatkozva. 

  • Tizenkét fokos hidegben dideregnek a koronavírus-fertőzöttek a romániai Leţcani település konténerkórházában. Mindez az ő érdekükben történik, hogy a létesítmény fel ne robbanjon – derül ki a Főtér cikkéből.

    A kórház fűtése hibátlan, ám az intézmény vezetői arra kényszerültek, hogy októberben is nyitva tartsák az összes kórterem ajtaját, illetve a külső bejáratokat, mert meg akarják előzni, hogy a levegőbe repüljön az intézmény, amelynek zárt terében túlságosan

    megnő a betegek lélegeztetéséhez használt gyúlékony és robbanékony oxigén koncentrációja.

    A kórház túlterheltsége miatt sokkal nagyobb az oxigénhasználat. Az intézményt működtető járványkórház menedzsere beismerte, hogy a kórtermekben a hőmérséklet 12 és 28 fok között váltakozik.

  • Soha nem látott terhet ró a koronavírus negyedik hulláma a román egészségügyre, a kórházak túlterheltek, sőt már a temetkezési vállalatok sem bírják tartani a tempót, miközben az ország vezetői egymással vitáznak. El is fogyott a türelmük az egészségügyi dolgozóknak. Nyílt levélben fordultak Klaus Iohannis államfőhöz és a honatyákhoz – tájékoztat róla a Főtér

    A politikai botladozásokat a lehetőségek maximális kihasználásával, óriási erőfeszítésekkel és önfeláldozással ellensúlyozzák a tűrőképességük kritikus pontjához érkező egészségügyi dolgozók

    – fogalmaznak a nővérek, ápolok, orvosok, betegszállítók stb., akik kifejtik, hogy véleményük szerint az ország vezetése magára hagyta a járvány első vonalában küzdő „fehér köpenyes hadsereget”, amely a tisztelet hiányával és közömbösséggel is szembesül. A levélben úgy fogalmaznak, hogy szükséges erőforrások helyett üres ígéreteket, segítség helyett csak fenyegetéseket kapnak. 

    Mi lenne, ha holnaptól az egészségügyi szakemberek csak a fizetésükkel egyenértékű munkát végeznék el? 

    – teszik a fel a költői kérdést az egészségügyi dolgozók. 

  • A héten újabb, több mint 150 ezer adag Pfizer–BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra − tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. az MTI-t.

    Ez már a 45. magyarországi szállítmány a két vállalat által fejlesztett, Comirnaty nevű oltóanyagból.

    Mostanáig már 9,9 millió adag vakcinát szállított Magyarországra a Pfizer.

    A Pfizer és a BioNTech a jelenlegi előrejelzések szerint év végéig akár hárommilliárd adag Covid−19 elleni vakcinát gyárt és szállít világszerte. Mostanáig több mint 1,7 milliárd adag oltóanyagot juttattak el a világ több mint 140 országába, illetve területére.

  • November 8-tól felfüggesztik azokat a tanárokat Ukrajnában, akik nem vették fel a koronavírus elleni védőoltást − írja a Kárpáti Igaz Szó.

    A felfüggesztés időtartama addig szól, amíg a kiváltó ok, vagyis az oltás hiánya meg nem szűnik. A szabályok nem vonatkoznak azokra a munkavállalókra, akiknél abszolút ellenjavallatok vannak az ilyen megelőző védőoltásokra, és akiknek orvosi igazolásuk van arról, hogy nem kaphatnak Covid-oltást.

  • A nemzetközi közösség nem tanult a koronavírus-járványból, amely rámutatott az egyenlőtlenségre, a megosztottságra és a felelősségvállalás hiányára – írta jelentésében a világ egészségügyi válsághelyzetekre való felkészültségét monitorozó Global Preparedness Monitoring Board (GPMB) kedden.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Világbank által 2018-ban létrehozott független csoport a berlini World Health Summit elnevezésű tanácskozás zárónapján ismertette beszámolóját, írta meg az MTI. 

    A világjárvány első évét az határozta meg, hogy nem sikerült komolyan venni a felkészülést az egészségügyi válsághelyzetre, és tudományos alapon gyorsan reagálni – mutatott rá a szervezet. A második év már az egyenlőtlenségről szólt, valamint arról, hogy a világ vezetői nem értették meg: kölcsönösen függünk egymástól – tette hozzá.

    A járvány emberéletek millióit követelte, és az országok még mindig nem találtak közös megoldást a kihívásokra. Az, hogy valaki beoltathatja-e magát a koronavírus ellen, nem rászorultságától függ, hanem attól, hogy hazája hozzá tudott-e jutni a vakcinához.

    A jelentés szerint alapvető félreértés, hogy a szolidaritás csak arról szól, hogy jót akarunk a gyengébbeknek, és segítünk rajtuk. A fogalom sokkal inkább a mindenkit megillető tisztességes bánásmódot és a bolygó lakóinak közös érdekét takarja.

  • Leállt a Zaporizzsja megyei Enerhodar közösségi közlekedése a járvány gyors terjedése miatt − írja a Kárpáti Igaz Szó.

    A szabályozás addig marad érvényben, amíg a településen nem enyhül a járványhelyzet. A bizottság ezenkívül utasítást adott ki, miszerint be kell oltani a buszvezetőket. 

    A megyei jogú városban jelenleg az aktív betegek száma 1242, közülük harmincat kezelnek kórházban. 

  • Öt kórházban és több mint 56 ezer lakásban kapcsolták le a távfűtést kedd délben Temesváron, miután az önkormányzat felügyelete alatt működő Colterm távfűtési társaságot fizetésképtelenné nyilvánította a Temes Megyei Törvényszék, a szolgáltató pedig elzárta a gázcsapot − számolt be az MTI.

    Dominic Fritz, Temesvár polgármestere sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a gázszolgáltatókkal folytatott tárgyalások egyelőre nem vezettek eredményre. Tovább folytatják a tárgyalásokat kis mennyiségű gáz vásárlásáról, ami lehetővé tenné, hogy elsősorban szénnel üzemeltessék a temesvári hőközpontokat − tette hozzá.

    A polgármester drámainak nevezte a helyzetet, és közölte: a parlament és a kormány beavatkozása nélkül a temesvári távhőszolgáltató rendszer nem bírja ki a telet.

  • Az elmúlt napon 36 446 új koronavírusos megbetegedést azonosítottak Oroszországban, így 8 316 019-re nőtt a fertőzöttek száma − írja a TASZSZ orosz hírügynökség.

    A járvánnyal összefüggésben 1106 fertőzött halt meg, így az elhunytak száma 232 775-re emelkedett.

  • Az elmúlt napon 19 120 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki Ukrajnában, a betegség szövődményeibe 734-en haltak bele − derült ki a nemzetbiztonsági és védelmi tanács keddi adataiból.

    Az országban a legtöbb új fertőzöttet Dnyipropetrovszk megyében azonosították, a legtöbb halálos áldozatot azonban Zaporizzsja megyében jegyezték fel.

    A járvány kezdete óta Ukrajnában 2 803 159 fertőzöttet azonosítottak, közülük 2 390 112-en már felgyógyultak. A koronavírus miatt 64 936-an haltak meg. Az aktív fertőzöttek száma a hivatalos adatok szerint 348 111-re tehető.

  • A templomokban és gyülekezeti helyeken minimum kétméteres távolságot kell tartani egymástól Romániában − írja az Új Magyar Szó.

    Az egészségügyi minisztérium közleménye szerint a szabályozás minden szabadtéri vallási rendezvényre, istentiszteletre, körmenetre és zarándoklatra érvényes.

  • A Facebook és a YouTube is eltávolította azt a videót, amelyben Jair Bolsonaro brazil elnök azt állítja, hogy a koronavírus elleni oltások AIDS-et okozhatnak, írja a Reuters.

    Töröltük a videót Jair Bolsonaro csatornájáról, mert az megsérti azt az alapelvünket, hogy nem segítjük olyan álhírek terjedését, amelyek arról szólnak, hogy az oltás nem csökkenti a járvány terjedését vagy más fertőző betegségeket okoz

    – fogalmazott közleményében a YouTube.

     

  • Romániában 16 765 új koronavírusos megbetegedést azonosítottak az elmúlt napon, a fertőzés szövődményeibe 523-an haltak bele − írja az Új Magyar Szó.

    A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) közlése szerint ebből tizenkét elhalálozás korábban történt, de csak most került nyilvánosságra.

  • Több mint nyolcvan eljárást indítottak egy hét alatt Ukrajnában a hamis oltási igazolványok miatt, ezek közül 65 bűncselekményt a határőrök fedeztek fel − írja a Karpat.in.ua.

    A hivatalos adatok alapján a hatóságok egy hét alatt húsz házkutatást végeztek ezzel összefüggésben. A házkutatások alkalmával a rendőrök 150 nemzetközi oltási igazolványt és PCR-tesztet, valamint 300 üres egészségügyi űrlapot foglaltak le.

    Az év kezdete óta több mint nyolcszáz hasonló eljárás indult, a legtöbb Voliny megyében. A terület határos Lengyelországgal és Belarusszal is.

  • Ukrajnában csak akkor lesz teljes zárlat a koronavírus miatt, ha minden megye vörös színű besorolást kap a járványtérképen − mondta Viktor Ljasko egészségügyi miniszter a helyi médiának. A Kárpáthír szerint a tárcavezető elmondta, hogy az elkövetkező napokban további öt megye besorolásáról hozzák meg a döntést.

    Az erről szóló javaslatot már továbbították a miniszteri kabinetnek. A szakember elmondta, hogy szigorú korlátozások léphetnek életbe, többek között Lemberg, Zsitomir és Luhanszk megyében. Ezzel a 24 megye közül már 13 kerülne a legsúlyosabb, vörös besorolásba.

  • Egyre magasabb a koronavírus miatti elhalálozások száma a Krím félszigeten, a hullaházak már nem bírják a terhelést − írja a Kárpáthír.

    A Krím a holttestek tárolására plusz hűtőkamrák beszerzését tervezi, mert a szimferopoli lakosok egyre többször panaszkodnak arra, hogy nagyon rossz állapotban kapják meg szeretteik holttestét.