Levegővel oltotta be pácienseit az ápoló, négyen meghaltak

2021.10.21. 19:02

Gyilkosság miatt bűnösnek találta egy texasi bíróság azt az ápolót, aki levegővel oltotta be pácienseit – írja a BBC.

A 37 éves William Davis a gyanú szerint legalább hét, szívműtéten átesett embert oltóanyag nélkül, levegővel oltott be 2017 júniusa és 2018 januárja közt. 

A páciensek Közül négyen meghaltak.

A 47 és 74 év közti férfiak eleinte biztatóan lábadoztak a műtét után, hirtelen azonban „rohamszerű tünetek” jelentkeztek náluk. Az orvosok eleinte nem is értették, hogy mi okozta ezt a gyors állapotváltozást.

Az utólagos vizsgálatok azonban fényt derítettek arra, hogy a pácienseket az előírt oltóanyag helyett levegővel oltották be, amely a keringésükbe, onnan pedig az agyukba jutott és súlyos károkat okozott, végső soron pedig megölte őket. Egy dallasi orvos az esetről azt mondta a bírósági tárgyaláson,

hogy a pályán töltött évtizedei alatt sosem látott még ilyet.

A tárgyaláson egy videófelvételt is bemutattak, amelyen az látszik, hogy a gyanúsított belép az egyik páciens szobájába, majd három perccel később a műszerek elkezdenek szirénázni (az illető később ugyancsak életét vesztette). 

Arról, hogy mi lesz a büntetés, még nem született döntés, de 

Az ügyészek halálos ítéletet kértek a gyanúsítottra.

Mindezt azzal indokolták, hogy állításuk szerint William Davis „élvezetét” lelte abban, hogy embereket ölhet.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport