Tizenegyen fulladtak vízbe Egyiptomban egy félresikerült mentőakció közben

2020.07.11. 09:04 Módosítva: 2020.07.11. 12:44

Bizarr tragédia történt Egyiptom északi részén a Földközi-tenger egyik veszélyes partszakaszán, ahol a sziklák között sebesen áramló víz miatt összesen tizenegyen fulladtak meg, miután sorra siettek a már a vízben fuldoklók segítségére – írja az MTI.

A helyi turisztikai hivatal beszámolója szerint a végzetes eset Alexandria egyik strandján történt, ahol

  • először egy fiatal fiú kezdett el fuldokolni, miután beszaladt a vízbe,
  • majd a gyerek segítségére segítő férfit ragadta el a víz,
  • végül pedig egy csoport kilenc tagja is meghalt, miután beszaladtak a tengerbe, hogy megmentsék a fuldokolókat.

A helyi katasztrófavédelem hat holttestet emelt ki a vízből, a többiek után még kutatnak. Az Alexandria közelében lévő strandok népszerűek, azonban jelenleg a koronavírus-járvány miatt zárva vannak, életmentők sincsenek a parti őrhelyeken. A hatósági beszámolóból kiderült, hogy a csoport tagjai kora hajnalban mentek ki a tengerparti strandra, mert attól tartottak, hogy a rendőrök, akik vigyázzák a járvány alatti tilalom betartását, elkapják őket.

Az egyiptomi Palm Beach egyébként ismert a veszélyes partszakaszáró, a helyi sajtó szerint itt minden évben sokan fulladnak meg a nagyon erős áramlatok, és sziklák miatt, 2018-ban például 21 haltak meg. Éppen emiatt számos parlamenti képviselő többször is követelte már az itteni strandok bezárását. A mostani baleset komoly aggodalmakat váltott ki Egyiptomban, ahol nyáron 38 Celsius-fokos a hőség, és az emberek a járványtilalom ellenére a vízben próbálnak menedéket találni a meleg elől.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport