Egy 93 éves férfit több ezer zsidó rab meggyilkolásával vádolnak

2019.10.17. 12:11

Egy 93 éves férfit azzal vádolnak, hogy hozzájárult több ezer zsidó rab meggyilkolásához a második világháború alatt, írja a CNN.

Bruno Deyt azzal vádolják, hogy 1944 és 1945 között, a Lengyelországban lévő stutthofi náci koncentrációs táborban részese volt 5230 rab meggyilkolásának. A férfi tárgyalása ma kezdődik Németországban, viszont a rossz egészségi állapota miatt hetente legfeljebb két órára tud beülni a bíróságra. És a fiatalkorúak bíróságán tárgyalják az ügyét, mivel még nem volt 21 éves a világháború idején.

Dey elismerte, hogy őrként szolgált a táborban, és tudott is az ott zajló kegyetlenkedésekről, de állítása szerint egy gyilkosságban sem vett részt. Az ügyészek szerint azonban ő volt a "gyilkoló gépezet egyik fontos láncszeme". Egyébként 17 éves volt, amikor Stutthofba küldték.

Az ügyészek azután nyitották meg Dey ügyét 2016-ban, hogy a nyomozók az ő nevével és aláírásával ellátott SS ruházatot találtak.

A stutthofi tábort a lengyel Gdansk városától keletre internálótáborként hozták létre 1939-ben, '42-től pedig már koncentrációs táborként működött. 1944-ben kezdték el használni a gázkamrákat, előtte kényszermunka gyárat építettek a környéken, a rabok ott gyártották a háborús felszereléseket. Becslések szerint több mint 65 000 ember halt meg a táborban. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport