Nincs szó, ami leírná, hogyan érzem most magam

– mondta múlt pénteken az új-dél-walesi bíróság épülete előtt Ricki Nash, miután végignézte, hogy szabadon sétál ki onnan a férfi, aki – ennek igazáról meg van győződve – 1970-ben elrabolta és meggyilkolta 3 éves kishúgát.

Ricki, ahogy két másik fivére is, még gyerek volt, amikor szinte a szemük előtt megtörtént az évtizedeken át Ausztrália egyik legnagyobb bűnügyi rejtélyének számító, tragikus eset. 1970. január 12-e meleg nap volt. Az angliai Bristolból csak pár éve ode költözött Grimmer család a Sydney-től 70 kilométerre délre lévő Wollongong üdülőhely Tündérmező nevű strandján töltötte a délelőttöt. Az apa dolgozott, az anya egyedül vigyázott négy gyerekükre, akik közül a legidősebb is csak 7 éves volt, a legfiatalabb, az egyetlen kislány, Cheryl Grimmer pedig 3.

Nem sokkal délután kettő előtt az anya öltözni küldte a gyerekeket, amíg ő összepakolta a strandholmijukat. A fiúk a kabinokhoz mentek a kislánnyal, aztán nem sokkal később egyikük azzal ment oda az anyához, hogy Cheryl nem jön ki a fülkéből. A kislánynak hűlt helye volt. A strandon akkoriban nem volt telefon, a rémült asszonynak a legközelebbi házig kellett rohannia, hogy telefonálhasson a rendőrségnek.

47 év kellett az áttörésig

A legelején még volt remény. Kezdetben teljesen elképzelhető forgatókönyvnek tűnt, hogy a gyerek csak elbújt valahol, és ott elszundított. Felmerült az is, hogy a kislány talán elkóborolt, és véletlenül beleesett a vízbe. De ahogy telt az idő, és Cheryl Grimmer se élve, se holtan nem került elő, leszűkült a lehetséges magyarázatok köre. 2 nappal később már azzal a feltevéssel nyomozott a rendőrség, hogy a gyereket valaki elrabolta. Rengeteg embert, erőforrást bevetettek. Lelkiismeretesen utánamentek minden felbukkanó nyomféleségnek, annak, ha valaki látott egy gyanús kék autót vagy például a kamulevélnek, aminek az írója azt állította, hogy Cheryl nála van, sértetlen, de ha nem adnak neki pénzt, újabb gyereket fog magával vinni. A rendőrök újra meg újra zsákutcákba jutottak, és az eltűnési eset végül a döglött akták közé került.

2011-ben hoztak egy hivatalos határozatot Cheryl Grimmer holttá nyilvánításáról, bár a holttest akkor sem, azóta sem került elő. A határozat hozta magával, hogy nézzenek rá megint az aktára. Busás nyomravezetői díjat tűztek ki, de sokáig – újra – semmi eredménnyel. Aztán 2016-ban végre új információhoz jutott a rendőrség: aznap egy tizenéves fiút láttak ólálkodni a kabinok környékén. A nyomozók egy sydney-i javítóintézet környékén kezdtek keresgélni, kihallgattak egykori dolgozókat, egykori nevelteket. Ilyen előzmények után jött az áttörés 2017 elején: márciusban elfogtak Melbourne-ben egy 63 éves férfit, és megvádolták Cherly Grimmer meggyilkolásával.

Az illető nevét jogi okokból nem hozhatták nyilvánosságra, mert csak 15 éves volt, amikor a kislánynak nyoma veszett. A szándékosan elhomályosított sajtóképeken egy elhízott, ősz hajú férfit látni halvány, csíkos ingben. 2018-ban, a büntetőper nyilvános előkészítő ülésein derült ki, milyen alapon és pontosan mivel is vádolják ezt az embert. 

1 órán belül halott volt

Nyilvánosságra került, hogy a férfi még 1971-ben bevallotta a gyerekgyilkosságot. Ekkoriban a javítóintézetben élt, mert meggyűlt a baja a törvénnyel. Itt zajlott le 1971. április 29-én az a beszélgetés két rendőr és közte, amelynek során az akkor 17 éves kamaszfiú részletesen elmondta, hogy mi történt Cheryl Grimmerrel. Az ügyész, Emilija Beljic idézte fel tavaly áprilisban a bíróságon, mi is hangzott ekkor el:

a gyilkos a kabinok mellett kapta fel, és először egy közeli csatornához vitte a kislányt, ott rejtőzött vele bő fél órán keresztül. A száját zsebkendővel tömte be, hogy ne tudjon segítségért kiáltani, a kezét cipőfűzővel hátrakötötte. Végül a közeli, Balgownie nevű kertvárosi terület felé indult vele, azzal a szándékkal, hogy szexuálisan használja a gyereket, de amint kivette a szájából a zsebkendőt, a kislány sikoltozni kezdett. A gyilkos ekkor a torkára kulcsolta a kezét, és addig szorította, amíg a kislány a sírást és a lélegzést is abbahagyta. Látva, hogy mit tett, a fiú állítólag pánikba esett, ágakkal és földdel gyorsan betakarta a testet, és visszaindult a strand irányába.

Az ügyész összefoglalóját végighallgatta a vádlott is, aki 2017 márciusa óta börtönben ült előzetesben, és videós összeköttetésen keresztül vett részt a bírósági ülésen. Olykor reagált is az elhangzottakra. „Lószart” – köpte oda a Guardian beszámolója szerint, amikor Beljic a szexuális indítékról beszélt.

A tehenek kerítésén múlt

Az 1971-es részletes vallomásnak a maga idejében azért nem lett következménye, mert fizikai bizonyítékok nem voltak, és a rendőrök egyszerűen nem hitték el, hogy a fiú igazat beszélt. Úgy találták, hogy túl sok az ellentmondás az ügy általuk ismert részletei és a kamasz szavai között. Az igazán nagy gond a gyilkosság helyszínének a leírásával volt. Mire a fiú beszélni kezdett, már hiába mentek ki az általa körbeírt helyszínre, az teljesen átalakult: a bokrokat ledózerolták, aszfaltozott utat építettek. 

Az 1971-es vallomásban a fiú egy olyan helyet írt le, ahol a szarvasmarhák karámja körül kerítés volt, azon egy csőszerű kapu, rámpa az állatoknak, a közelben kis patak. A terület tulajdonosa viszont azt mondta, hogy a kérdéses napon nem állt ott ilyen kerítés. Utólag, egy későbbi vizsgálat során derült csak ki, hogy a papírok szerint a tulajdonos január 20-áról, és nem január 12-ről beszélt, ráadásul amikor a fiát kérdezték, ő tisztán emlékezni vélt arra, hogy a kerítés mégiscsak ott volt aznap, és bizony a helyszín úgy festett, ahogy a javítóintézetis kamasz leírta.

Beljic ügyész szerint az egykori vallomás igazságát bizonyítja az is, hogy olyan dolgok szerepeltek benne, amiket csak a valódi gyilkos tudhatott, vagy legalábbis olyasvalaki, aki ott volt a strandon az utolsó percekben. Ilyen részlet volt, hogy a kislányt, mielőtt elrabolták volna, az egyik bátyja felemelte, hogy ihasson az ivókútból. 

A bíróság tavaly megkereste a nyomozásért akkoriban felelős rendőröket. A négy nyomozóból hárman írásos nyilatkozatot tettek, de a negyediket személyesen is meghallgatták tavaly nyáron. Phillip Findlay nyugalmazott rendőr volt az egyike annak a két rendőrnek, akik jelen voltak a javítóintézeti szobában az 1971. április 29-i meghallgatáskor. A vallomást írógéppel rögzítette. A régi jegyzetei szerint a rendőrök úgy jellemezték maguknak a tizenévest, mint aki szeszélyes, magának való, hirtelen haragú, tétova, fogékonynak tűnik a befolyásolásra, és többször is hazugságon kapták.

A rendőrök megpróbálták kideríteni, hol volt a fiú Cheryl Grimmer eltűnésének napján, de képtelenek voltak erről biztos információt szerezni. Azt tudták, hogy 1970. január 8-án meglépett egy melbourne-i kollégiumból és február 5-én Carnarvonban bukkant fel, de hogy a kettő között hol volt, rejtély maradt. Lehet, hogy ott volt a Tündérmező strandon, lehet, hogy nem, ennyire jutottak.

Február 15-én Robert Allan Hulme bíró emiatt úgy rendelkezett, hogy az 1971-es vallomást, a vád alapkövét nem lehet bizonyítékként felhasználni. Szemben a ma hatályos jogszabályokkal, a '70-es évek elején még nem volt kötelező felnőtt kísérő jelenléte a kihallgatásokon. Hulme bíró viszont arra az álláspontra helyezkedett: igaz, hogy nem volt kötelező, de kívánatos lett volna, mert így méltánytalan volt a helyzet.

Kitért arra is, hogy a régi pszichiátriai szakvélemények alapján a fiút alacsony általános intelligenciaszint jellemezte, éretlenebb volt a korosztályánál, hányattatott gyerekkor állt mögötte szökdösésekkel, költözködésekkel, problémás szülő-gyerek viszonnyal. Emiatt szerinte sérülékeny volt, az átlagnál jobban kiszolgáltatva a nyomásgyakorlásnak. A bíróságon egyébként korábban kiderült az is, hogy a fiú többször megpróbált öngyilkosságot elkövetni, az egyik kísérlet két nappal a beismerés előtt történt.

Miután a bíró bejelentette a döntését, délutánra az ügyészség is meghozta a maga döntését: a kulcsbizonyíték hiányában nem futnak neki a büntetőpernek, amely amúgy májusban kezdődött volna. Ejtették a vádat, a bíró pedig úgy rendelkezett, hogy a gyanúsított szabadon távozhat. Ez meg is történt, és Cheryl Grimmer bátyjai kénytelenek voltak végignézni.

A cikk megírásakor elsősorban az ausztrál ABC és az Illawara Mercury nevű helyi lap anyagaira támaszkodunk.

(Borítókép:  Cheryl Grimmer édesapjával, John Grimmerrel 1970-ben. Fotó: Fairfax Media)