Szembement egy autó a forgalommal egy brit autópályán, hárman meghaltak

2018.10.16. 16:44

Hárman meghaltak, miután egy lakókocsit maga után húzó autó szembe hajtott fel egy brit autópályára, és két szabályosan haladó autóval is karambolozott. A baleset még hétfőn történt, az M40-est kedden reggel nyitották meg újból.

A Sky News szerint a lakókocsis autóban ülő két, 80-as éveiben járó ember, illetve az egyik érkező autó sofőrje halt meg.

Egy szabályosan közlekedő autós kamerával fel is vette a szemben érkező lakókocsis autót, ami elől többen még ki tudtak térni. Volt, aki a középső sávba, más a szalagkorlát irányába rántotta el a kormányt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport