Julius Caesar kedvenc vágyfokozója a klímaváltozás miatt tűnt el

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

Az ókori Róma polgárai rajongtak a szilfiumért, ami egyszerre volt afrodiziákum, fűszer, gyógyszer és fogamzásgátló is. A híres filozófus-természettudós Theophrasztosz és idősebb Plinius, a római polihisztor is sokat írt a növényről, ő kutyaharapás, kígyóméreg és aranyér elleni gyógyszerként magasztalta.

Ma már nem is tudnánk mondani olyan csodaszert, ami ennyi mindenre használható, de annyiban mégis hasonlít napjaink növényeire, hogy eltűnését a klímaváltozás okozta. A növekvő populáció miatt terjeszkedő városok, az erdők kiirtása megpecsételte a varázsnövény sorsát – ugyanilyen veszély fenyegeti ma a rizst és a kávét. Ez a különös, gyógyhatású szer rokona volt az indiai konyha népszerű fűszerének, a hingnek (vagy ördöggyökérnek) és az édesköménynek is.

Az egyik legnagyobb fogyasztója Julius Caesar volt, aki több mint fél tonnát rejtett el belőle a kincstárában. Nem is csoda, hiszen Caesar a női nem nagy rajongójaként megszámlálhatatlan párhuzamos szerelmi kapcsolatot futtatott, sokszor politikai haszonszerzésből (is). Felesége Sulla unokája volt, szeretői között pedig megtaláljuk Brutus édesanyját, Pompeius és Crassus feleségét és persze Kleopátrát. Kellett tehát a vágyfokozó, ami lehetett ginszeng, püspöksüveg, kínai életbogyó vagy a szilfium.

Tengeri kilátással

Az ókori görögöket nagyon frusztrálta, hogy hiába próbálkoztak évszázadokon át a szilfium termesztésével, mindig kudarcot vallottak, mert nem voltak megfelelőek a mikroklimatikus körülmények. Csak egy helyen érezte jól magát, a mai Líbia területén, Küréné városában. Ezt a százezres népességű települést Kr. előtt 630-ban gyarmatosították a görögök, és a hellenisztikus kor virágzó városává vált – elsősorban az egyedülálló növénynek köszönhetően. Ennek termesztése és kereskedelme adta Küréné fő bevételét. A szilfium a Jebel al-Akhdar fennsík szárazabb, tengerre néző oldalán nőtt szép számmal, a betakarítás után pedig Rómába és azon túlra is exportálták.

A növény lassan a város szimbólumává vált, minden pénzérméjüket a képével díszítették. A nagy kereslet miatt azonban a kürénéiek egy idő után korlátozták a betakarítható szilfium mennyiségét, és hogy megóvják, elkerítették azokat a területeket, ahol nőtt.

Hiába tettek azonban erőfeszítéseket a növény megőrzésére, a klíma az emberi tevékenység következtében megváltozott, és végül ez vezetett a növény eltűnéséhez.

Egy csodaszer elenyészése

A prosperáló Küréné terjeszkedése és az ezzel járó erdőirtás megváltoztatta annak a helynek a mikroklímáját, ahol a szilfium növekedett. A gyarapodó, gazdagodó város egyre több házat emelt, egyre több termőföldet sajátított ki a növekvő népesség igényeinek kielégítésére, de ez óhatatlanul megváltoztatta a klímát. Az eltűnő erdőkkel módosult a csapadék mennyisége és a hegyoldalak eróziója is, így a növény számára kedvező klíma egyensúlya felborult. A szilfium a 22-es csapdájába esett: sikere miatt nőtt a város, de épp ez a terjeszkedés okozta a kihalását.

Korunk klímaváltozása hasonlóan játszódik le: egyre több ember igényeit kell kielégíteni, ezért számos lakóépületet, gyárat és egyéb monstrumot emelünk, nagyobb termőföldeken intenzív mezőgazdaságot folytatunk, vagyis kiirtjuk az erdőket, terjesztjük a betonvárosokat – megváltoztatjuk a klímát, a természet rendjét. A szilfium sem élte túl, napjaink növényei sem fogják.