Negyven éve él egy titokzatos kengurucsorda Párizs közelében

További Ma Is Tanultam Valamit cikkek

Kapcsolódók (1)

Elszökött egy kenguru Igal környékén

Az állat Bonnyáról szökött el, legutóbb akkor látták, amikor bemenekült egy erdőbe.

Az utóbbi néhány héten Magyarországon is egyre több a kengurus hír, nemrég egy budapesti panzióból loptak el két állatot, a minap pedig a Somogy megyei Bonnyáról pattant meg egy kenguru. A kenguruk ugye Ausztráliában élnek, de a mérsékelt égövben is elvan néhány fajuk. Magyarországon sem esélytelenek. A németek tudnak erről mesélni: a 19. században évtizedekig vadon élt több tucatnyi kenguru, míg Franciaországban most is van egy értelmezhető populáció.

A kenguruk kétszáz éve is tök érdekesek és furcsák voltak: erszényesek, hülyén néznek ki, óriásiakat ugranak, bumfordi farkuk van, és ha kell, közelharcban is jók. Aki megtehette a 19. században - nyilván az arisztokrácia soraiban kell keresnünk a nagy állatgyűjtőket -, hozatott magának Ausztráliából ilyen állatot. Arra elég sok példát lehet találni, hogy egy másik földrészről származó állat új körülmények között is versenyképes, még ha elsőre nem is annyira hasonlítanak az ökológiai viszonyok az eredeti élőhelyéhez. A mosómedve például eredetileg csak Észak-Amerikában élt, de aztán Európában is megtalálta helyét, olykor még Magyarországon is feltűnik.

És mint látni fogjuk, a kenguruk is gyorsan alkalmazkodnak.

A németeknél több olyan esetet is feljegyeztek, amikor éveket húztak ki kenguruk a vadonban. Egyes források szerint Hessenben nagyjából hetven évig, 1850 és 1920 között volt életképes populáció. Erről nem sokat tudni, de egy 1887-es eset már jobban dokumentált. Eszerint Freiherr Philipp von Boeselager öt Bennett-kengurut (három hímet és két nőstényt) hozott haza egy utazásról, majd a Bonn körüli erdőségben, a Kottenforstban telepítette le őket. Elég jól érezték magukat, hat év múlva már negyven fölé nőtt a létszámuk, még egy olyan telet is átvészeltek, amikor mínusz 22 fokos hideg volt. Természetes ellenségük kevés volt, a kifejlett állatokat legfeljebb egy farkas tudta elejteni. A helyi farmerek viszont nem igazán szerették őket, mert a termőföldekre is bejártak legelni a kenguruk. Először csak elüldözték, majd lassan le is vadászták őket. Állítólag az első világháború éhínségét néhány környékbeli család kenguruhússal vészelte át. Egy másik forrás szerint egy etetőhelyen lőtték ki a kenguruk legtöbbjét, hogy aztán kocsmákban sütögessék meg a húsukat.

Pár évvel később a kelet-németországi Altdöbernben is feltűntek kenguruk, nyolc évig húzták, mire kilőtték közülük az utolsót. A németeknél 2001-ben egy állatkertből lógott meg tucatnyi állat, és néhány példányukat még évekkel később is látták a mecklenburgi tartományban.

A franciaországi Rambouillet-ban még könnyebben beleütközhetünk Bennett-kengurukba, a Párizstól nem túl messze lévő, 200 négyzetkilométeres erdőségben az 1970-es évek óta izmosodik a vadon élő állomány. Akkoriban körülbelül 25 állat szökött meg fogságból. Ma a becslések szerint nagyjából száz egyed él a területen. Sokáig erről csak alig páran tudtak; a kenguruk többnyire rejtett életmódot folytatnak, kevéssé szociálisak, és a helyiek általában csak akkor jönnek rá, hogy ez egy kengurus vidék, amikor a közutakon elütnek egy-egy példányt. A kutatók szerint pont ezek a balesetek tartják állandóan száz egyed körül az állományt. A helyiek megtanultak együtt élni a kengurukkal, a tűzoltóság kijön, ha valakinek a kertjében kezd el garázdálkodni egy. Ha kenguruval karambolozik valaki, számíthat rá, hogy kap egy igazolást a helyi hatóságtól, nehogy hülyének nézzék a biztosítónál, amikor bejelentik a káresetet.