Halle Berry bocsánatot kért, amiért transznemű szerepet akart eljátszani

2020.07.07. 12:17

Halle Berry korábban azt mondta, hogy szívesen eljátszana egy transznemű karaktert, de kijelentése olyan heves ellenreakciókat váltott ki, hogy visszakozott, illetve megígérte, hogy „szövetségese lesz a transzneműek közösségének”, írja a Sky.

Berry egy Instagram live-ban jelentette be, hogy „felkészült a szerepre, és el akar mélyedni ebben a világban”.

Azon gondolkodom, hogy szívesen eljátszanám egy transz nő karakterét, vagyis egy olyan nőt alakítanék, aki férfivá válik. Ő egy szereplő egy olyan projektben, amit szívesen csinálnék 

– írta.

Hozzátette, hogy a szerephez az egyik fontos lépés, hogy levágassa a haját. Később az interneten éles kritikák érték egyrészről azért, mert nőként hivatkozott a karakterre, másrészt pedig mert nem is neki, hanem egy transz színésznek kéne eljátszania. Berry ezután a Twitteren bocsánatot kért:

A hétvégén volt lehetőségem megvitatni a transz férfi szerepét, amiről azt mondtam, el akarom vállalni. Bocsánatot kérek ezért a kijelentésemért. Cisznemű nőként már értem, hogy meg sem kellett volna fontolnom ennek a szerepnek az elvállalását, a transznemű közösség tagjainak tagadhatatlanul lehetőséget kell biztosítani arra, hogy elmondhassák saját történetüket. 

A színésznő kijelentését üdvözölte a GLAAD LGBT csoport, amely azt mondta, „más jelentős embereknek is ugyanezt kéne tenniük”. A Netflix transz történetekkel foglalkozó Disclosure csapata is megköszönte Berrynek a „meghallgatást és a tanulást”.