Csak az emlékekért élünk?

A blogról

A bejegyzések a szerzők személyes véleményét, nem a cégek álláspontját tükrözik, és semmilyen formában nem minősülnek befektetési ajánlatnak.

A boldogság mérésének megértése több meglepő eredményt is hozott az elmúlt évtizedekben. Látszólag egyszerű feladatnak tűnhet az emberek boldogságának a mérése. Viszont a területen végzett kutatások arra jutottak, hogy már az egyszerű kérdésekre sem adnak az emberek következetes választ vagy legalábbis nem úgy, ahogy előtte várták. Ráadásul az emlékeink rendszeresen becsapnak minket, sőt, több eredmény is arra utal, hogy az embereknek nem a pillanatnyi boldogság számít, hanem az, hogy mire fognak emlékezni.

A közgazdasági Nobel-emlékdíjas Kahneman kísérlete is azt mutatja, hogy emlékeink könnyen becsapnak (Kahneman és szerzőtársai, 1993) minket. A kísérleti alanyok kezét egyik alkalommal kellemetlenül hideg vízbe (14 Celsius fokos) rakták 60 másodpercig. Egy másik alkalommal először ismét a kellemetlenül hideg vízben kellett tartani a kezüket 60 másodpercig, majd rögtön utána egy még mindig kellemetlen, de kicsit melegebb vízben további 30 másodpercig. Ezek után dönthettek, hogy melyik kezelést viselik el még egyszer utoljára. Az alanyoknak nem mondták el, hogy pontosan milyen vízben hány másodpercig volt a kezük, így teljesen a tapasztalatukra voltak hagyatkozva.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Csak az emlékekért élünk?

Több eredmény is arra utal, hogy nem a pillanatnyi boldogság számít, hanem az, hogy mire fogunk emlékezni.

137 · Nov 28, 2018 05:04am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Racionálisan egyértelmű, hogy a rövidebb ideig tartó kellemetlen érzés volt a kisebb fájdalom, így az embereknek azt kellene választaniuk. Ennek ellenére az emberek többsége azt a kezelést kérte újra, amelyben tovább volt kellemetlen környezetben a kezük. Ezen ellentmondásos eredmény kapcsán azt az elméletet fogalmazták meg a kutatók, hogy két különböző definíciója is létezik a boldogságnak. Az egyik az azonnali boldogság, míg a másik az emlékeken alapuló boldogság. Az elsőre úgy lehet rákérdezni például, hogy „Mennyire érzi magát boldognak most?”, míg a másikra úgy, hogy „Mennyire volt boldog az elmúlt egy évben?” vagy „Mennyire volt boldog a legutóbbi nyaralásán?”.

Az emlékeinkre épülő boldogság sokkal inkább függ attól, hogy mi volt a legszélsőségesebb élmény az időszak alatt, és hogy milyen élménnyel fejeződött be. Annak a jelentősége sokkal kisebb, hogy meddig tartott és hogy összességében pozitív vagy negatívak voltak-e az élmények (Varey és Kahneman, 1992; Kahneman és szerzőtársai, 1993). Ehhez hasonlóan az emberek kedvelik a javuló tendenciát a sorozatos eseményekben. Például többre értékelik a növekvő fizetést még akkor is, ha az kisebb összeget is jelent összességében emiatt (Loewenstein és Sicherman, 1991). Ez alapján az emberek jobbnak élték meg a javuló körülményeket a hideg víz kapcsán és elhanyagolták, hogy mindez viszont hosszabb és több fájdalmat jelentett.

Ezek az eredmények önmagukban is nagy érdeklődést váltottak ki, de talán még meglepőbb, hogy az emberek már a döntéseiknél is sokszor azt veszik inkább figyelembe, hogy mire fognak emlékezni. Kahneman híres példája jól szemlélteti ezt a problémát:

Ha választhatna két nyaralás közül, akkor Ön melyiket választaná?

  1. Egyhetes nyaralás egy átlagos helyszínen, átlagos szolgáltatásokkal
  2. Kéthetes exkluzív nyaralás az ön számára kedves helyen, de ebből semmire sem emlékszik majd utána és semmilyen kép vagy elmesélés nem örökíti meg az eltöltött két hét élményeit.

Egyértelmű, hogy az élmények megélése szempontjából a második lehetőség sokkal jobb, hiszen hosszabb ideig egy sokkal jobb nyaralást élvezhet az ember. Viszont mit ér mind ez, ha nem emlékezhetünk rá semmilyen formában? Ha ez önt is elriasztja a kéthetes exkluzív nyaralástól, akkor önnek is legalább annyira fontos a döntéseinél, hogy mire fog emlékezni, mint az, hogy hogyan fogja érezni magát a nyaralás alatt.

Ez viszont teljesen átformálhatja a közgazdasági gondolkodásunkat is. Például olyan helyzetek is előállhatnak, ahol negatív kamatot is hajlandóak vagyunk elfogadni (Frederick és szerzőtársai, 2002), ahogyan az alanyok inkább a hosszabb fájdalommal járó hideg vizes kezelést választották. Újra kell gondolni az előnyeit és hátrányait a sorozatos eseményeknek is (Loewenstein és Prelec, 1993), mint például a hiteltörlesztés. A hiteleknél például lehetséges, hogy a javuló tendenciát mutató törlesztőrészletek sokkal előnyösebbnek tűnnek a fogyasztóknak (Hoelzl és szerzőtársai, 2011). Ezek a megközelítések mind fontos lépések lehetnek egy új közgazdasági megközelítéshez, ami a mostaninál pontosabban írja le és jelzi előre a gazdasági eseményeket.

Hivatkozások:

Frederick, S., Loewenstein, G., & O'donoghue, T. (2002). Time discounting and time preference: A critical review. Journal of economic literature, 40(2), 351-401.

Hoelzl, E., Kamleitner, B., & Kirchler, E. (2011). Loan repayment plans as sequences of instalments. Journal of Economic Psychology, 32(4), 621-631.

Kahneman, D., Fredrickson, B. L., Schreiber, C. A., & Redelmeier, D. A. (1993). When more pain is preferred to less: Adding a better end. Psychological science, 4(6), 401-405.

Loewenstein, G., & Sicherman, N. (1991). Do workers prefer increasing wage profiles?. Journal of Labor Economics, 9(1), 67-84.

Loewenstein, G. F., & Prelec, D. (1993). Preferences for sequences of outcomes. Psychological review, 100(1), 91.

Varey, C, & Kahneman, D, (1992), Experiences ex- tended across time: Evaluation of moments and episodes. Journal of Behavioral Decision Making,5, 169-195,

A cikk a BCE MNB Tanszék blogjának vendégposztja.