A 350 százalékos kamatok országa – és azok, akik ebből hasznot húzhatnak

2023.02.07. 17:58

Gyakran merül fel a kérdés, hogy mekkora a pénzügyi technológia, azaz a fintech startupok valódi hozzájárulása az emberek életminőségének javulásához. Magyarországon egyelőre nem úgy tűnik, hogy átvennék a hagyományos bankok vagy biztosítók helyét, inkább melléjük igyekeznek felzárkózni. Nos, a kérdésre a jó választ Brazília példája adhatja meg. 

Brazília a világ 12. legnagyobb gazdasága, de egyben a 7. legnépesebb országa is. Így – mivel a megtermelt javakon (GDP) nagyon sok ember osztozik – nem beszélhetünk gazdagságról, sőt, az egy főre jutó GDP alapján az ország a 81. helyen kullog, Mauritius és Fehéroroszország között.

Bár a dél-amerikai régió zászlóshajójának számít Brazília, elmaradása jelentős a fejlett piacoktól. A lehetőségek tárháza hatalmas, de ezeket nem egyszerű realizálni. Fontos lenne például bevonni a teljes lakosságot a pénzügyi szektorba. Jelenleg ugyanis millióknak nincs hozzáférésük olyan szolgáltatásokhoz, amelyek itthon alapvetőnek számítanak – például hitelekhez vagy biztosításokhoz.

Itt jön a képbe a fintech!

Teljhatalom erős felárral 

A brazil bankszektort sokáig néhány nagy bank kontrollálta. Az öt legnagyobb pénzintézet kezében volt a piac 80 százaléka. Összehasonlításképpen: az Egyesült Államokban ez az arány csupán 50 százalék környékén mozog.

A közel teljhatalmat erősen ki is használták a bankok. Nyereségük maximalizálása érdekében nagyon drágán árazták be termékeiket. Ez a fejlett piacokon elképzelhetetlennek tűnő számokkal volt jellemezhető egy tavalyi gyűjtés szerint:

  • a hitelkártya-tartozások után átlagosan 346,3 százalékos kamatot kellett fizetni;
  • a háztartások jövedelmének átlagosan 52 százalékát emésztették fel a törlesztőrészletek;
  • az átlagos banki hitel- és betéti kamatok között 26,8 százalékpont volt a különbség.

A hagyományos bankok tehát sokat vettek, és keveset adtak. Ez jövedelmezőnek bizonyult: a sajáttőke-arányos megtérülés alapján több brazil pénzintézet teljesítménye  az egyesült államokbeli nagy szereplőkét is  jócskán meghaladta. Bele is kényelmesedtek a piaci helyzetbe. A technológiai fejlesztések rendre elmaradtak, és egy jelentős – kevésbé vagyonos, kevésbé jövedelmező – réteg banki termékek nélkül maradt.

A válasz: fintech

A kiszolgálatlan lakosságra többen is felfigyeltek. A megoldást a digitalizációban látták, így indult el tíz éve a Nubank is, amely mára a világ egyik legnagyobb digitális bankja lett. Első megoldása egy hitelkártya volt, amelyet fokozatosan egészített ki alapvető banki szolgáltatásokkal, további hiteltermékekkel, biztosításokkal, valamint értékpapír- és kriptovaluta-kereskedéssel. Bár manapság sok a kérdőjel a neobanki üzleti modell körül, a Nubank egyértelmű sikertörténet.

Brazíliában az igényekhez képest kevés a bankfiók – az egységek messze helyezkednek el egymástól, és óriási sorokat kell végigállni a személyes ügyintézéshez. Ezzel párhuzamosan viszont az okostelefonok elterjedtsége és használata alapján a világ éllovasai közé tartozik az ország. Adott tehát a lehetőség: nem az embereket kell a bankhoz vinni, hanem a bankot az emberekhez. És a Nubank pontosan ezt tette mobilalkalmazásával.

5,6 millió ember kapott hozzáférést banki szolgáltatásokhoz életében először a Nubanknak köszönhetően.

Ez a szám több millió megváltoztatott életet jelent. A legújabb adatok szerint velük együtt több mint 70 millió ügyfele van a digitális banknak. Tudja is, hogy miként kezelje ezt a hatalmas lehetőséget:  2021 decemberében részvényeit bevezették a  tőzsdére (Sao Paulóban és New Yorkban), és tavaly már nyereségessé vált a működése is.

Meg kell jegyezni, mások is szerepet vállaltak a brazil bankszektor felfrissítésében. Ilyen a több milliárd dollárnyi tőkét bevonzó C6 Bank, valamint az ugyancsak tőzsdén jegyzett Banco Inter is. A szektor hozzájárulásának köszönhetően a koronavírus-járvány kezdete óta 16 millió embert sikerült bevonni a pénzügyi szektorba. A pénzügyi szolgáltatások térnyerésével pedig – ahogy azt egyes kutatások is igazolják – nagy valószínűséggel fokozott gazdasági növekedést várhat az ország.

Van élet a bankokon kívül is

A brazil fintech ökoszisztéma persze nagyobb, mint a digitális banki piac. 2015 és 2021 között 147 százalékkal nőtt a fintech startupok száma az országban – egészen 1100-ig. Tavalyelőtt ez volt a 14. legnagyobb fintech szektor a világon, Sao Paulo városa pedig a 4. legjelentősebb pénzügyi technológiai központtá vált. Összesen 3,7 milliárd dollárnyi befektetést vonzottak be a helyi startupok.

A digitális és pénzügyi világ több területén is kiemelkedő vállalkozások születtek az utóbbi években itt. Érdemes megemlíteni például:

  • a Creditast, amely több száz millió dollárnyi hitelt helyezett már ki;
  • a PagSegurót, amely egy 3 milliárd dollárt érő e-kereskedelmi platform; valamint
  • az EBANX-et, amely 70 millió latin-amerikai embernek segített már pénzküldésben.

Az egyik legfontosabb szereplőt viszont nem a privát szférában kell keresni.

A mindenható nemzeti bank

A Brazil Központi Bank (Banco Central do Brasil – BCB) erősen képviseli az ország lakosságának érdekeit a pénzügyi szektorban – ahogy azt a kötelezettségei meg is követelik. 2010-ben felszámolta két vállalat egyeduralmát a bankkártyapiacon. Utat nyitott a versenynek, aminek köszönhetően csökkentek az eladókat és a vásárlókat terhelő díjak.

Az innovatív fintech startupok születését egyszerűsített engedélyezéssel támogatta. Több tevékenységre is külön engedélyt vezetett be, így a vizionárus alapítóknak nem a bankokat érintő szigorú követelményeknek kell megfelelniük. Több hitelkártyát, előre feltölthető kártyát, valamint fizetési szolgáltatást kínáló vállalkozás is emiatt indulhatott el. 

A nemzeti bank legnagyobb húzása mégis a Pix lehet. Ez Brazília 2020 novemberében elindult azonnali fizetési rendszere, amely egy kevésbé kihasznált hálózatot váltott le. Számos banknál korábban is adott volt a gyors fizetés lehetősége – ez azonban nagyon költségesnek bizonyult. A Pix egy olcsóbb, gyorsabb és egyszerűbben használható alternatíva, amelyet minden, 500 ezernél több ügyféllel rendelkező banknak be kell építenie a kínálatába.

Az új rendszer népszerűsége óriási. Kezdeti kihasználtsága kenterbe verte a legismertebb hálózatokat – köztük a magyart, a dánt, a britet, az indiait és a szingapúrit. Nem is csoda – a Pix-tranzakciók tizedannyiba kerülnek, mint a bankkártyás fizetések, így egyértelmű az eladók és vásárlók preferenciája. És mivel a bankok mellett a fintech cégek előtt is nyitott, központi pillére lehet a következő évek értékteremtő fejlesztéseinek.

A szerző a Peak tanácsadója.

Ez a támogatott tartalom a fintech.hu közreműködésével készült.

Források: Bloomberg, SeaFarer Funds, World Economic Forum